RETRO RÁDIÓ

Dárdai fogyókúrázik, mégsem túl nagy az étvágya

VaV
Szerző
VaV
Létrehozva2015. 08. 19. 19:38

Dzsudzsák mellett a kedvenc ételérõl is le kellett mondania.

A bravúros kezdés – győzelem a tavalyi ötödik Augsburg vendégeként – után megnőtt az étvágy a Herthánál. Csak maga a vezetőedző, Dárdai Pál igyekszik két lábbal a földön maradni.

A péntek esti, Werder Bremen elleni bajnoki előtt már az esetleges éllovas pozícióról kérdezték az újságírók. Még úgy is, hogy ha döntetlennel vagy újabb sikerrel az élre is ugrik a Hertha, valószínűleg csak egy napra – pontosabban 19 óráig –, a szombati meccsek végéig.

Ezzel nem foglalkozunk. Ha nyerünk, akkor a győzelemnek örülünk, nem ennek. Öt-hat játéknap után meglátjuk, hol tartunk

- zárta rövidre a témát Dárdai a Berliner Zeitungban.

Korábbi szövetségi kapitányunk étvágya tehát nem nőtt túl nagyra a jó kezdés után, pedig Pali egy ideje már koplal. Elárulta: a nyaralása során fölszedett magára egy kis pocakot, 6 kiló plusszal kezdte az alapozást.

 

Sokat és jókat ettem. Egyszerűen jólesett. De azóta már leadtam.

Mindössze 7 hét alatt fogyott le újra 85 kilóra. A sok munka és minden másnap 35-40 percnyi futás mellett a felesége, Mónika segítségével.

Szigorúan fog, esténként nem ehetek szénhidrátot, csak salátát és húst

- jelezte Dárdai egy grimasz kíséretében, hogy nem csak a kenyérről, de a kedvencének számító knédliről is le kellett mondania.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.