RETRO RÁDIÓ

Börtön helyett be kellett vásárolniuk

VaV
Szerző
VaV
Létrehozva2015. 08. 10. 11:30

Olyan büntetést szabtak ki a verekedõ futballhuligánokra, ami a legjobban fáj nekik.

15 hónapra a rács mögé kerülhettek volna – vagy vásárolniuk kellett pár holmit a gyűlölt Bayern München ajándékboltjában. Inkább az utóbbit választotta két verekedős kedvű 1860 München-szurkoló.

A jómadarak egy harmadik, meg nem nevezett társukkal együtt rátámadtak egy Bayern-drukkerre, akit félmeztelenre vetkőztettek a pályaudvaron. A két rivális tartalékcsapatainak negyedosztályú derbije után történt a csihi-puhi. Áldozatukat megszabadították a Bayern-címeres dzsekijétől, pólójától és szalmakalapjától is.

Felidegesítették a bírónőt

Bírósági ügy lett belőle, de a támadók a tárgyaláson is fölényeskedve, a legkevésbé sem bűnbánóan viselkedtek. Karin Jung bírónő ezért ravaszul megleckéztette őket.

Felajánlotta: ha kibékülnek, és a Bayern shopjában vásárolva újra kedvencei szerelésébe öltöztetik az áldozatukat, akkor megússzák felfüggesztett börtönbüntetéssel.

A két vádlott a per során végig diadalittasnak tűnt. Nem mutattak semmiféle megbánást.

Ezért a „középkori tettüket” olyan büntetéssel jutalmazta, ami a legjobban fáj nekik. Elnézést kellett kérniük a megtámadott Bayern-drukkertől, és 500 euró fájdalomdíj mellett, kevesebb mint 100 euróért bevásároltak neki a Bajorok ajándékboltjában.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.