Létrehozva: 2015.07.25.

Világbajnok lenne a politológus szépség!

Most még a testépítésé a fõszerep, de közben a jövõjét tervezi a 24 éves Kiss Virág, aki 2013-ban Arnold Classic-bajnok lett. Politológusként végzett, jelenleg pedig joghallgatóként tanul.

Szülei nem akarták, hogy duci kisgyerek legyen, ezért több sportágat kipróbáltattak vele. Nem lett duci, sőt, ma már ott tart, hogy a testépítés koronázatlan királya, Arnold Schwarzenegger kíván neki sok szerencsét.

Ráadásul nem csak a külsejével tarol. Most még a testépítésé a főszerep, de közben a jövőjét tervezi. A 24 éves Kiss Virág angolul végezte el a politológus szakot, jelenleg pedig joghallgatóként tanul.  

Jövőre fogok végezni a jogon, és döntenem kell, hogy milyen irányba fogok szakosodni. Még fogalmam sincs.

Virág Békéscsabán nőtt fel, ahol keményvonalas gimnáziumba járt. Emelt szintű történelmet tanult és nagyon imádta.

"Elmentem egy sima történelem szakra, de úgy éreztem, ennél többet szeretnék. Így jött a politológia, hozzá pedig a jogot párosítottam."

Egy sérülés terelte a testépítéshez

12 éves korában az atlétika pályáról a békéscsabai torna klubba csábították. Egy fiatal edző javaslatára kipróbálta a fitneszt, és nagyon megtetszett neki.

"Imádtam, de későn kezdtem el, akármennyi energiát fektettem bele, nem voltam annyira sikeres, mint amennyire szerettem volna."

Azt hajtogatta, addig fogja csinálni, amíg nem nyer egy kupát. Végül egy súlyos sérülés átírta a terveit.

2011-ben fitneszben magyar bajnokságra készültem, amikor a színpadpróbán helyből hátraszaltóban rosszul érkeztem.

Virágnak elszakadt az összes bokaszalagja, de sérülten is megcsinálta a gyakorlatát, amivel tovább rontott a helyzetén. A műtét után edzője azt javasolta neki, hogy pártoljanak át a testépítéshez.

Azt feleltem, ha az első versenyemen sikeres leszek, akkor folytatom. Ha nem, akkor hobbiszinten megmarad a konditermi edzés, de semmi több.

Sikersztori lett a dologból, Virág megnyerte az első versenyét, és beindult a karrierje.

Schwarzi sok sikert kívánt

Azóta számtalan sikeres versenyt tudhat maga mögött. 2013-ban például Arnold Classic-bajnok lett, ami Arnold Schwarzenegger rendezvénye, a testépítés egyik legnívósabb versenye. A magyar lány egyszer Budán futott össze a legendás színésszel.

Éppen edzésről jöttem, amikor feltűnt előttem. Annyit tudtam kinyögni, hogy utazom majd a versenyére, és sok sikert kívánt.

Kiss Virág kategóriájának legjobbjával, Ashley Kaltwasserrel is találkozott. Egy spanyolországi szemináriumra hívták mindkettőjüket, amire a mai napig büszke.

"Egy autóban ültünk, együtt ettünk, számos olyan dolgot megkérdezhettem, ami mindig érdekelt. Õ Amerikában akkora sztár, mint bármelyik színésznő."

Család, lazítás, felkészülés

Nyáron mindig több szabadideje van, fesztiválokra jár, barátaival találkozik vagy éppen Békéscsabára utazik a szüleihez.

Békéscsaba számomra a nyugalom és a béke szigete. Sütünk, főzünk, beszélgetünk vagy sétálunk a szüleimmel és a nagymamámmal.

Az étkezési szabályokat szigorúan betartja. Habár a lakása alatt van egy pékség és egy étterem, de soha nem csábul el.

"Páromnak rendszeresen hordom a pizzát és a tésztákat, ám nekem annyira a cél lebeg a szemem előtt a felkészülési időszakban, hogy nem gondolok a kajákra."

Amondó, az érmei és a trófeái nagyobb motivációt jelentenek bármilyen finomságnál.

Ha rosszabb napom van, csak rájuk nézek. Eszembe jut, hogy mennyi munka van mögöttük, és megnyugszom. Ez visz előre!

Virágnak már elkezdődött a felkészülése, heti hatszor tréningezik. Idén még négy verseny vár rá, köztük egy hazai rendezésű világbajnokság. Mondani sem kell, hogy mindenhol az első helyet veszi célba.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott