RETRO RÁDIÓ

Száműzött focicsapatok a süllyesztőben

Száműzött focicsapatok a süllyesztőben
Sz. Z.
Szerző
Sz. Z.
Létrehozva2015. 07. 31. 22:45

Megkezdik a sokadosztályban a pokoljárásukat az NB I-bõl kizárt klubok. Gyõrben a Bayern helyett a Csorna vendégeskedik, de az öltözõkben, sõt a stadionok parkolóiban is nagy a változás.

Két éve bajnokként a Maccabi Tel-Avivval a Bajnokok Ligájáért, szombaton a Csornával az NB III-ban focizik a Győr. 2013 augusztusában a Bayern München világsztárjai játszottak gálameccset a zsúfolásig telt ETO Parkban, mostantól pedig Guardiola és Ribéry helyett a magyar harmadosztályú csapatok költöznek be a vendégöltözőbe.

Elkezdődik a futballszezon azoknak a csapatoknak is, amelyeket az MLSZ pénzügyi gondok miatt kizárt az élvonalból.

A legnevesebb hiányzó a 2013-as bajnok Győr, amely a klub csődje, valamint a tulajdonos Tarsoly Csaba letartóztatása miatt került nehéz helyzetbe.


A változás azóta óriási. A keretet, válogatott hírességek helyett, fiatal akadémisták alkotják, a csődbe ment cég után már a helyi futsalosok irányítanak. A klubház elől a korábbi méregdrága szponzori Audik eltűntek, középkategóriás kocsik és kerékpárok vették át a helyüket.

A stadion lelátói, amelyek két éve teljesen megteltek a Bayern ellen, most vélhetően pangani fognak a szomszédos falvakkal szembeni "rangadókon".


Az új vezetőedző, Németh Zoltán jobb híján megyei rangadóról beszél:

Megyei rangadó lesz, szomszéd városok csatája, mindjárt ezzel kezdünk. Biztos, hogy felfokozott hangulatú mérkőzés elé nézünk.

- mondta négyszeres NB I-es bajnokcsapat szakvezetője a Csorna elleni "derbiről".

Nyíregyházán sem telt vidáman a nyár. A Szpari egy ki nem fizetett focista miatt csúszott vissza két osztályt.

Most a DVSC nagycsapata helyett csak a debreceniek második együttese ellen készülhetnek... Év közben pedig hiába is várnák az Újpestet, vagy a Ferencvárost, helyettük az eddig edzőpartnernek is gyengécske Tállya, a Rákosmente KSK vagy a Somoskőújfalu érkezik.

Sírva vagy nevetve, bajnokok leszünk

- adta ki a jelszót Brekk János szakmai igazgató.

Õ annak nem örül, hogy a csapat 37 év után újra a harmadosztályban szerepel. Az viszont siker a számára, hogy az NB I-es keretből többen a bajban is hűek maradtak a klubhoz.

A fenti két gárdánál is rosszabbul járt a Pécs, a Kecskemét és a Pápa.

Pécsett az NB I utolsó fordulójában szó szerint eltemették a focit. Rájuk a megyei osztály vár, akárcsak a teljesen új néven induló Kecskemétre és Pápára.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.