Megölték a látványt, tönkrevágták a Forma-1-et

Czollner Gyula Forma-1-es szakkommentátor szerint nem a versenyek unalmasabbak, hanem a látványt tüntették el a sportágból. Ráadásul a sztárok elérhetetlenné váltak, eltûnt a családias hangulat.

Gyerekként a pilóták között lófrált, tátott szájjal, testközelből figyelte őket, később riporterként közvetítette minden mozdulatukat. Czollner Gyula édesapja révén csöppent a technikai sportokba, az utóbbi 29 Forma-1-es Magyar Nagydíj közül 28-at a helyszínen nézett meg.

A %RIPOST%-nak elmondta, gyerekként olyan élmények érték a Hungaroringen, ami ma már elképzelhetetlen.

Apukám a Magyar Nagydíj sportfelügyelőjeként dolgozott. Mindig magával vitt, ott sürögtem-forogtam a pilóták között.

A szakkommentátor szerint régebben családiasabb és kevésbé szabályozott volt a verseny. Ma már a felét sem tehetné meg annak, amit annak idején.

Régen sokkal szabadabb volt a mászkálás a boxutcában. Lógott egy papírbelépő a nyakadban, és gyakorlatilag oda mentél, ahova akartál.

Czollner hozzátette, más megélni gyerekként a Forma-1 világát, és más felnőttként foglalkozni vele. Összehasonlítva a régi versenyeket a mostanival, nem mondaná, hogy a Forma-1 jó irányba változott. Az F1 ugyanis túlszabályozottá vált.

Nyilván óvni kell a pilótákat, az sem volt normális, hogy 1986-ban valaki kilépett a lakókocsijából, és százezren megrohamozták.

Úgy gondolja, a Forma-1-es pilóták elérhetetlen sztárokká váltak, elválasztották őket a nézőktől. Személytelenné vált az egész, ami nem túl szimpatikus.

Egyetlen autogram hiányzik

A Hungaroringen minden évben kiadtak egy prospektust, amiben benne volt az összes Forma-1-es versenyző fényképe. Czollner Gyula a második Magyar Nagydíjon, 1987-ben fogta az újságját, és autogramokra vadászott. Gabriele Tarquini kivételével mindenkivel aláíratta.

Csak az övé hiányzik. A mai napig őrzöm az újságot, azt tervezem, hogy egy WTCC futamon elkapom Tarquinit, és megmutatom neki.

Czollner szerint idén esélye sem lenne ennyi aláírást gyűjteni. Ma már mindenki mellett sajtós sétál, nem lehet csak úgy odamenni valakihez. Anno úgy járkáltak a pilóták, mint ma egy gyorsasági ob-futamon.

Régen bárkihez oda lehetett menni, aztán vagy megállt, vagy nem. Ezer autogramot gyűjtöttem.

Az ifjú rajtbíró

Czollner 1993-ban, 22 évesen komoly feladatot kapott. Az utolsó sor rajtrácsánál kellett tevékenykednie a Hungaroringen.

Alain Prostot visszasorolták az utolsó helyre. Rajtoltató bíró voltam, ott kellett állnom a rajtrácson az autója mellett.

Az is előfordult, hogy édesapjával ők vitték Budapestről Mogyoródra a pilótákat.

Egyszer Rubens Barrichello és Christian Fittipaldi bepattant az autónkba Pesten, és apuval mi szállítottuk őket a Hungaroringre. Óriási élmény volt.

Elveszett a látvány

Az utóbbi időben több kritika érte a Forma-1-et, egykori pilóták szerint unalmassá vált. Czollner úgy érzi, a versenyek régen sem voltak izgalmasabbak, mindig volt egy csapat, amely kimagaslott.

Inkább a látvány veszett el. Régen az autók jobban néztek ki, hangos volt a motor, dögösebb volt az egész.

Szerinte kiölték azt, amitől az egész látványos lehetett. Évről évre egyre hülyébb szabályokat hoztak. Tönkre vágták a látványt. Ezért érezzük úgy, hogy unalmasabb a verseny.

Czollner a vasárnapi Magyar Nagydíjon nem vár csodát, ismét a Mercedes fölényét hozhatja a futam.

Ha úgy nyer valaki, hogy közben Rosberg és Hamilton is versenyben van, akkor szenzációról beszélhetünk.

Zárásként hozzátette, minimális különbség van Lewis Hamilton és Nico Rosberg között. A brit határozottabb, agresszívabb, mentálisan erősebb. Ha idén is megnyeri a vb-t, akkor kettejük egyéni viadala végleg eldől...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hidegfront vet véget a kánikulának, 14 fokot esik a hőmérséklet - mondjuk, mikor!

origo.hu

Egy gyerekkel is végzett a 22 éves Függetlenség napi ámokfutó

borsonline.hu

"Minden nap itt mentünk el a lányok mellett, ez nagyon durva" - megszólalt a Diósjenőn meggyilkolt lányok rokona

mandiner.hu

Ukrán védelmi miniszter: Elkezdődött a harmadik világháború

metropol.hu

Durva, ami a kánikula mellett hazánk felé közelít, már csak órák vannak hátra

magyarnemzet.hu

Elképesztő rakétaesőt zúdít az ukránok Amerikától kapott szuperfegyvere + videó

vg.hu

Az őrület határán az euro-árfolyam

travelo.hu

Ti már kóstoltátok? Ez a ízkombináció lett a Balaton fagyija

ripost.hu

Las Vegasban villantotta meg tökéletes testét Szandi - Fotó

ripost.hu

Forró videó: Ezt művelte a hotelszobában Lékai-Kiss Ramóna

ripost.hu

Leesett az állunk: így néz ki Rúzsa Magdi a három kisbaba szülése után

ripost.hu

Gáspár Evelin apró bikiniben mutatta meg bomba alakját

További cikkek

OLDALVONAL

Nagy a baj, Kapás Bogi négy napja lázasan fekszik

OLDALVONAL

"Megszaporodtak a kék-zöld foltok a lányokon" - Bíró Attila nem kertelt

OLDALVONAL

Izgalmas hónapok, világbajnokságra vágyik a Fradi csatára

OLDALVONAL

Nagy a boldogság, Cseh Laci ezért mond le a vizes vébéről

OLDALVONAL

Váratlan fordulat, ezt a kispadot vette célba Zidane

OLDALVONAL

Vadító pózban, meztelenül hűsölt a csodás mellű bloggerlány

OLDALVONAL

Nagy az öröm, férjhez megy a magyar csodakapus

OLDALVONAL

Videón a botrány, szöglet helyett a partjelzőt rúgta telibe a sztár