5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Forma-1: Így lett Moszkvából Mogyoród

Forma-1: Így lett Moszkvából Mogyoród
VaV
Szerző
VaV
Létrehozva2015. 07. 26. 18:40

Sporttörténelmet írt a Hungaroring: 29 éve a hidegháborúban, a vasfüggöny mögött kezdõdött, és máig tart.

Az eddigi versenyek és PR-megjelenések terhelésétől elcsigázott pilóták háromhetes nyári vakációja után, a hétvégén újra Forma–1-es versenyt rendeztek a Hungaroringen.

A mogyoródi aszfaltcsíkon ez volt a 30. futam, ideje tehát visszaemlékezni az elsőre. 50 évvel az első magyarországi, Népligetben rendezett „ős-F1-verseny” után, 1986-ban költözött a mogyoródi Hungaroringre a száguldó cirkusz.

Bernie Ecclestone, a sorozat apró termetű nagyura a '80-as évek elején a fejébe vette: betör az akkor még Kelet- és Nyugat-Európa blokkjait elválasztó „vasfüggöny” mögé.

Barátok közt

A hidegháború már a vége felé járt, de az eredetileg tervezett moszkvai versenyre nemet mondtak a szovjet rezsim nagykutyái. Ecclestone magyar barátai, Rohonyi Tamás és Frank Tamás is kulcsszerepet játszottak az ezt követő döntésében: 1983 nyarán tárgyalt először Budapesten a Magyar Autóklub és a Kádár-kormány képviselőivel.

Három évvel később már száguldoztak is nálunk az F1-masinák. A fővárosi, utcai futam ötletét elvetették ugyan, de Mogyoródon rekordidő, 8 hónap alatt megépült a versenypálya. Becslések szerint mai árfolyamon mintegy 2,5 milliárd forintnak megfelelő összegért.

Rögtön rekordszámú közönséget is vonzott: a vasárnapi nagydíjat 200 ezren, a teljes versenyhétvégét 380 ezren látták a helyszínen, hogy aztán a keletnémet, a lengyel, a finn és más nációk képviselői a Balatont is meglátogassák.

A csapatok eleinte azt sem tudták, hogyan léphetik majd át a határt, hogyan esnek át a vámoláson, mit reklámozhatnak, és mit nem. Ecclestone és a politikai vezetők gyorsan végigzongorázták, és megoldották a felmerülő problémákat.

Az első, 1986. augusztus 10-ei futamot Nelson Piquet, a Williams-Honda brazil versenyzője nyerte meg honfitársa, Ayrton Senna (Lotus-Renault) és a brit Nigel Mansell (Williams-Honda) előtt.

A háromszoros világbajnok Piquet az M4 sportcsatornán elárulta: máig Senna hungaroringi megelőzésére emlékszik vissza legszívesebben a pályafutásából. Vezetett ugyan, de a boxkiállás után honfitársa megelőzte. Aztán...

Kétszer próbáltam eléje kerülni, elsőre még a poros ívre szorított, másodszor azonban kívülről meg tudtam előzni őt.

A következő futamot is Piquet nyerte, azóta azonban Michael Schumacher és Lewis Hamilton már 4-4 alkalommal végzett az élen a technikás mogyoródi pályán. A vasárnapi, 30. Magyar Nagydíjon pedig a német Sebastian Vettelt intették le elsőként.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.