Létrehozva: 2015.07.10.

Elátkozott számot kapott az angol bajnokság új sztárja

A rettegett dressz korábbi viselõi mindannyian kudarcot vallottak a Manchester Unitednél. Kik voltak õk?

Memphis Depay, a Manchester United első nyári igazolása hatalmas tehetség. Nem hiába fizetett érte új klubja húszmillió font körüli összeget. Minden adott tehát ahhoz, hogy ő legyen a jövő sztárja. Az elmúlt években azonban 3 játékos is érkezett hasonló reményekkel. Mi történt velük?

Depayhoz hasonlóan mind megkapták a huszonhatos mezt. Sorsuk megmutatja, mennyire nem babonásak a manchesterieknél. Hiszen egyik játékos sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és hamar távozott. De kik voltak ők?

A holland előtt a japán Shinji Kagawa viselte a mezt. 15 millió fontért  érkezett 2012-ben a Dortmundtól, majd két sikertelen szezon után vissza is tért oda. Közelében sem volt németországi formájának, de még mindig jobban teljesített, mint akik előtte viselték az elátkozott számot.

A  francia Gabriel Obertan legalább olcsó volt, 3 millió fontért érkezett. Ugyanakkor Sir Alex Ferguson egyik legnagyobb melléfogásának tartják. Összesen 13 bajnokin játszott, de szinte semmit sem mutatott magából. Egyetlen pozitívuma, hogy jobb volt, mint mezének előző viselője.

Az angolai-portugál Manuchóról csak a legelvetemültebb futballrajongók hallottak. 2007-ben nagy reményekkel érkezett az Old Traffordra, de hamarosan kölcsönadták. A következő években pedig már csak elvétve került pályára. Végül Spanyolországba távozott, egy érthetetlen igazolás fájó emlékét hagyva a United szurkolóiban.

Depaynak tehát van mitől tartania. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szám viselői mindig jobban teljesítettek elődjüknél. Ez azonban még nem jelent garanciát a kiugró sikerre. Kezdhetnek félni a manchesteri vörösök drukkerei?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát