RETRO RÁDIÓ

Barátnője háta mögött nősült mással a sztárfocista

Barátnője háta mögött nősült mással a sztárfocista
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 06. 08. 20:45

Rendhagyó módját választotta a szakításnak a Newcastle sztárja, aki lelépett pár napra és megnõsült.

Két vasat tartott a tűzben a Newcastle csatára, Papiss Cissé. Angliában Newcastle 2012-es évének szépe, Rachelle Graham volt a barátnője, míg hazájában, Szenegálban Diallo Awónak csapta a szelet. Cissé egy hete azzal utazott Afrikába, hogy néhány dolgot el kell intéznie, de aztán hiába hívta őt angliai barátnője, soha nem vette fel a telefont.

Mint kiderült, Cissé túl elfoglalt volt, éppen az esküvőjét tartotta Párizsban. Feleségül vette Diallo Awót, de erről elfelejtette értesíteni Rachelle-t, aki a közösségi oldalakon szembesült a képekkel.

Azt gondoltam, hogy évekig együtt leszünk. Sokkoló ilyen módon szembesülni a szakítással, mert semmit sem tudtam a párizsi esküvőről.

Ráadásul egy másik hölggyel, Natalie Gibsonnal is kapcsolatba hozták Cissét, a Mirror szerint vele is viszonyt folytatott Newcastle-ben. Ha így volt, akkor a 30 éves csatár duplán magyarázkodhatna – erre legközelebb a nászút után lesz lehetősége.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.