RETRO RÁDIÓ

A rák után a maratont is legyőzte a 92 éves nagyi!

A rák után a maratont is legyőzte a 92 éves nagyi!
HG
Szerző
HG
Létrehozva2015. 06. 01. 16:54

Férje ápolása és halála miatt alig tudott készülni, mégis végigfutotta a maratoni távot Harriette Thompson. A 1923-ban született matróna sikeres koncertzongorista volt. Most a rák elleni harcra gyûjt pénzt.

Ha nem is az időeredményével (7 óra 24 perc 36 másodperc), de az életkorával új csúcsot állított fel a „maratonnagyi”. Az amerikai hölgy vasárnap 92 évesen és 65 naposan teljesítette a 42,195 km-es távot, ami a legtöbb ereje teljében lévő fiatalon is kifogna.

Harriette Thompson a jelentések szerint akkor kezdett komolyan futni, amikor kortársai többsége legfeljebb a tévéfotel és a konyha között közlekedik, vagy pulóvert köt az unokáknak: a 70-es éveiben. Immár a 16. maratonját tudta le San Diegóban. Pedig mind közül most készült rá a legrosszabb előjelekkel.

Nehéz évem volt, nem tudtam rendesen edzeni. A férjem nagyon beteg volt, mellette kellett lennem. Januárban meghalt, de nekem is kezeltetnem kellett a lábam.

Ilyen előzmények után különösen nagy eredménynek tartja, hogy kísérője mellett futva végigbírta az embertelen távot. A célban a közönség és a korábban beért futók tömege köszöntötte nagy ovációval.

Ünnepelt zongorista volt

A táv közben fellépő holtpontokat úgy vészeli át, hogy azokat a zeneműveket gondolja végig, amelyeket anno koncertzongoristaként játszott a közönségnek. A futóeredményein túl arra is büszke lehet, hogy háromszor a Carnegie Hallban is fellépett.

Korábban őt is megtámadta a gyilkos kór, de sikerült legyőznie a rákot – ellentétben több családtagjával és barátjával.

Nem hiszem, hogy még élnék, ha nem kezdtem volna el futni.

Nem csak a maga kedvére fut, hanem a rákbetegség elleni harc megsegítésére gyűjt pénzt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.