
Dráma Tökölön: buszmegállónál élesztették újra az elgázolt gyalogost - felháborító, mit tettek a sofőrök
Tökölön, a zebránál gázoltak el egy gyalogost, a buszmegállónál kellett újraéleszteni. Felháborító, de a helyiek azt mondták, hogy az elgázolt gyalogos mellett, először szinte senki nem állt meg.
Drámai baleset sokkolta a tökölieket hétfőn (december 22.), a késő délutáni, kora esti órákban. A Ripost úgy értesült: egy gyalogost a zebránál, vagy a zebra közelében gázolt el egy autós. Úgy értesültünk, hogy az áldozat életveszélyesen megsérült, a baleset után ugyanis az elgázolt gyalogos az aszfaltra zuhant, ahonnan nem mozdult.

Többen is elhajtottak az elgázolt gyalogos mellett
Sokan már csak akkor kapták fel a fejüket, amikor a területet megszállták a mentősök és a rendőrök, a vér pedig szinte meghűlt az ereikben, amikor kiszúrták: a mentősök éppen egy földön fekvő ember életéért harcolnak, erőn felül. Úgy tudjuk, hogy a baleset a gyalogátkelő melletti buszmegálló közelében történt, a szemtanúk először csak annyit láttak: egy ember, az álló autó előtt fekszik a földön. Információink szerint az elgázolt gyalogos, bár nem volt magánál, de még lélegzett, később azonban szervezete összeomlott, és többször is újra kellett éleszteni.
A helyiek lélegzetvisszafojtva várták a fejleményeket: többen tisztes távolságban, néma csendben, döbbent arccal imádkoztak azért, hogy sikerüljön megmenteni az életét. Sajnos azonban nem mindenki aggódott ennyire: a helyiek közül többen is azt állították, hogy a baleset utáni percekben szinte egyetlen autós sem állt a meg a történtek helyszínén, még annak ellenére sem, hogy a gyalogos jól láthatóan elterülve feküdt a betonon, a kocsi előtt. Úgy tudjuk, hogy fékezés és segítségnyújtás helyett sofőrök tucatja kerülte ki a balesetet, majd hajtott is el azzal a lendülettel. Végül aztán többen is megálltak, sőt, akadt olyan sofőr is, aki később vette észre a történeteket, és visszafordult, hogy segítsen.
Szerencsére az őrangyala a gyalogosa mellett állt aznap, a mentősöknek hosszú harc után ugyan, de sikerült visszahozniuk őt az életbe, végül pedig kórházba vitték. Azt, hogy hogyan történt a baleset, egyelőre nem tudni.






