
Drámai videón a III. kerületi villamosbaleset: ezért siklott ki a villamos
A felvételek alapján a buszsofőr hibázott.
Ahogy arról már beszámoltunk, csütörtök délelőtt összeütközött egy autóbusz és egy villamos Budapest III. kerületében, a Bécsi úton, a Szépvölgyi útnál. A beleset következtében a villamos kisiklott és mentő is érkezett a helyszínre.

Azóta a balesetről már a BKK is megszólalt, azt írták, hogy az ütközés miatt lezárták a Kolosy teret, a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos helyett a Szent Lukács Gyógyfürdő és a Katinyi mártírok parkja között pótlóbusz közlekedik.
Közlésükben kiemelték, hogy a 29-es autóbusz mindkét irányból a Kolosy térig közlekedik, ahol átszállással lehet tovább utazni.
A Bécsi utat és a Szépvölgyi utat is teljes szélességében lezárták a baleset miatt.
Most pedig már egy drámai videó is előkerült a balestről, amelyet a Budapesti Autósok Közössége osztott meg, felvételen pedig jól látszik, hogy
a buszvezető áthajtott a piroson, és ekkor már a villamos is elindult a megállójából, a Bécsi út és a Szépvölgyi út kereszteződésében pedig összeütköztek.









