Létrehozva: 2025.02.21.
Módosítva: 2025.02.21.

Drámai autós üldözés: Budapesttől egészen Sülysápig robogott a suzukis

A férfit a 31-esen állták körül a rendőrautók, a sofőrt bilincsben vitték el. Kiderült, hogy a férfi már a XVII. kerület óta menekült a zsaruk elől, végül Sülysápnál állították meg. A sofőr nem véletlenül próbált megpattanni.

Még egy erős kávénál is jobban felébresztette a fáradt autósokat az a látvány, ami a 31-es főúton, Sülysáp és Mende között fogadta őket  február 21-én. Hajnali egy óra környékén ugyanis egy régi típusú fehér Suzukit láttak a főút mentén, ami ugyan hétköznapi látvány lehetett volna, ám a kocsit fél tucat villogó rendőrautó állta körül. 

Sülysáp
A XVII. kerületben kezdték el üldözni, végül közel 20 kilométerrel arrébb, Sülysápnál állították meg a sofőrt   Fotó: Unsplash.com 

Sülysápig üldözték a menekülő sofőrt

Egy arra járó autós elmondta, hogy hatalmas készültség volt, nemcsak a zsaruk, de még a polgárőrök is kivonultak. Így, együtt vették körül a kocsit. Nem meglepő, hogy a döbbent autósok tátott szájjal hajtottak el a helyszín mellett, főleg, hogy akkor már azt is jól látták: a fehér kocsi mellett egy férfi is ácsorog, méghozzá bilincsben. 

Viszont sem a kora hajnali órákban, sem a később érkezők nem tudták megfejteni a titokzatos helyzetet, olyannyira, hogy a később érkezők közül többen is azt hitték, hogy baleset történt. Nem csoda, mivel a reggel, munkába igyekvő autósok már egészen más pozícióban találkoztak a kocsival: bár az autó még mindig ott állt, de az árok felé billenve hevert elhagyatottan.

Lapunk felkereste az illetékes rendőrséget, ott érdeklődött. A Ripostnak elárulták, hogy az akció nem Sülysápnál, hanem már jóval előrébb, Budapesten kezdődött: a kocsit ugyanis már jóval korábban, a XVII. kerületben meg akarták állítani. A sofőr azonban nem így gondolta: gázt adott és elporzott a zsaruk elől. Természetesen, a rendőrök azonnal a nyomába eredtek és egészen Sülysápig üldözték a suzukist:

Február 20-án, 23 óra 51 perckor, a XVII. kerületi járőrök intézkedés alá akartak vonni egy járművet, mely nagy sebességgel elhajtott a helyszínről, így kivonta magát az intézkedés alól. A rendőrök a jármű után mentek és Sülysápon megállították 

- mondta el a Ripostnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékesei. Hamar fény derült arra is, hogy a sofőr miért is kockáztatta meg a közel húsz kilométeres hajszát

Az intézkedés során kiderült, hogy a sofőrt korábban eltiltották a vezetéstől, így őt elfogták és előállították a XVII. Kerületi Rendőrkapitányságra, ellene járművezetés, eltiltás hatálya alatt vétség gyanúja miatt indult nyomozás

 - szögezte le a BRFK.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek