RETRO RÁDIÓ

Összeütközött két utasokkal teli vonat: egy ember meghalt, rengeteg a sérült

Létrehozva2024. 10. 22. 17:20

Hétfő este 19 óra 30 perc előtt ütközött össze kettő vonat Wales-ben, Llanbrynmair közelében. Egy embert meghalt, 15 utast pedig kórházba szállítottak kisebb sérülésekkel.

Kettő utasszállító vonat ütközött Llanbrynmair közelében egy olyan vasúti pályán, ahol csak egy vágány van. A baleset helyszínétől nem messze van egy kerülő, ahol az egymással ellentétes irányba haladó vonatoknak lehetőségük van kikerülni egymást. A baleset helyszínére a hatóságok szinte azonnal megérkeztek és elkezdték az utasokat kimenteni a járműből.

Fotó: Pixabay

Az egyik vonat 18 óra 31-kor indult Shrewsbury-ből, míg a másik vonat 19 óra 09-kor Machynlleth-ből, a szakaszon mindkét vonat lassan közlekedett, de így is összeütköztel. Aminek következtében 1 ember életét vesztette, 15-en pedig kisebb sérülésekkel kerültek kórházba, a többi utast a helyi tűzoltóság sikeresen evakuálta a kocsikból.

Ifan Edwards szemtanú szerint az egyik vonat nem tudott lefékezni a lejtőn lefelé és tovább csúszott a síneken. A Transport for Wales vezérigazgató helyettese, Jan Chaudhry van der Velde azt mondta, még nem tudják a baleset pontos okát megmondani, este a helyszínelők megérkeztek és elkezdték a baleset okának feltárását, de több hónapba is telhet, mire a teljes jelentés kész lesz az esetről - írta a BBC.

A vasúti pálya nagy része egyvágányos szakaszokból áll, ahol a vonatok egy vonalon közlekednek két irányba, ha a vonatoknak egymás mellett kell elhaladniuk, vannak úgynevezett áthaladási hurkok.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.