RETRO RÁDIÓ

Most érkezett: robbanás volt a budapesti gyógyszergyárban - ketten megsérültek

Létrehozva2024. 09. 23. 09:21
Frissítve2024. 09. 23. 11:09

Úgy tudjuk, hogy a robbanás miatt ketten megsérültek.

Lapunk úgy tudja, hogy a robbanás a Keresztúri úton fekvő gyógyszergyár egyik épületében történt ma reggel. A detonáció hatalmasat szólt, információink szerint a robbanás után pedig tűz is keletkezett a gyárban. 

robbanás
A robbanás a gyógyszergyár Keresztúri úti épületében történt, elsődleges információk szerint ketten megsérültek / Fotó: Pexels (illusztráció)

Bár egyelőre nem tudni, hogy a robbanás és a tűz pontosan hol keletkezett, de lapunk úgy értesült, hogy a gyógyszergyár komplexumának egyik laborjában történhetett. A helyszínre azonnal rohantak a mentősök is, ugyanis a Ripost úgy értesült, hogy ketten megsérültek a robbanásban, őket a mentők végül kórházba vitték. Bár erről sem érkezett még pontos információ, valószínű, hogy a két sérült mindegyike a gyógyszergyár dolgozója. Azt egyelőre, hogy sérülésük mennyire súlyos, egyelőre nem tudni.

A mentősök mellett a tűzoltók is perceken belül kiérkeztek, a Katasztrófavédelem munkatársai pedig azonnal le is zárták a detonáció környékét, méghozzá közel 100 méteres sugarú körben, a területet pedig ki is ürítették, így az érintett területet most senki nem közelítheti meg a szakembereken kívül. Jelen pillanatban azonban azt sem tudni, hogy a lezárás maga, a robbanás, vagy biztonsági okok miatt történt.

Ahogyan egyelőre azt sem tudni, hogy pontosan mi is történt a detonáció perceiben, illetve azt sem, hogy a két gyógyszertári dolgozó sérülései mennyire súlyosak. Szintén nem tudni, hogy a történteket technikai gond vagy emberi mulasztás okozta-e. Lapunk ezért az üggyel kapcsolatban felkereste a mentőkön és az illetékes rendőrségen kívül az érintett gyógyszergyárat is, válaszuk esetén cikkünket frissítjük. 

Frissítés: A BRFK kérdésünkre közölte, hogy büntetőeljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.