Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
NÍNÓ

Szerző B.

Létrehozva: 2024.09.19.

Lefektették aludni kislányukat a szülők, pár pillanattal később már zokogva, holtan tartották a karjaikban

A gyermek életét már az orvosok sem tudták megmenteni.

Kórházba szállítottak egy kisgyermeket, aki kimászott az ágyából és kisétált a házból, miközben szülei azt hitték, hogy békésen alszik. A kétéves lányt a család otthona előtt azonban elütötte egy autó, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már az orvosok sem tudták megmenteni.

A kétéves lányt a család otthona előtt azonban elütötte egy autó Fotó: Google Maps

A tragédia körülményeinek a tisztázására nyomozás indult. A hatóságok azt feltételezik, hogy miután a szülők lefektették a gyermeket aludni, a kislány édesanyja és édesapja tudta nélkül szökött meg péntek este a családi házból.

Éppen arra hajtott egy Volkswagen Jetta, amelyet egy 38 éves férfi vezetett. Pillanatokkal később pedig elgázolta a gyermeket. A sofőr állítólag sem alkoholt, sem drogot nem fogyasztott. Azt egyelőre nem közölték, hogy vádat emelnek-e a férfi ellen a gyermek halálával kapcsolatban - írja a Mirror.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek