Magyar Péter szerint a brüsszeli szabályok megvédenek a migránsoktól: '"Peti, megártott a sok diszkózás?"

POLITIK
Létrehozva: 2024.08.17.

Félelem és rettegés Baján: ijesztő banda terrorizál a helyi buszpályaudvaron

Többször is előfordult az utóbbi időben, hogy kétes alakok terrorizálták a buszállomáson áthaladó felnőtteket és gyerekeket. A helyiek már rettegnek a környékén, legutóbb egy nőbe és egy gyerekbe kötöttek bele.

Több helyi, ha lehet, inkább már elkerüli a bajai buszállomás környékét, amit újabban egy kétes alakokból álló banda tart rettegésben. Információink szerint az összeverődött csapat először kiszemeli áldozatát, majd megszállják az illetőt: először pénzt kunyerálnak, majd ha nem kapnak – vagy éppenséggel nem elégedettek az összeggel –, akkor körbeállják őt és fenyegetőzni kezdenek, végül pedig az értékeit követelik, vagy éppen elveszik.

A bandába verődött zaklatók terrorizálják a buszpályaudvar környékén áthaladó embereket. Gyakran nők és gyerekek az áldozatok (Fotó: Google Maps)

Már volt olyan eset, hogy egy tőrbe csalt, megfélemlített járókelőtől elvették az értékeit, majd elmenekültek. A helyiek szerint sokszor gyerekek az áldozatok vagy nők, vagy éppen a munkából hazaigyekvő gyanútlan járókelők. Egy rettegő asszony elmondta, hogy a fiát kedden támadta meg a banda:

Ma a fiamat fogták körbe, pénzt kértek tőle és ki akarták pakoltatni az értékeit. A szerencse csak az volt, hogy a járókelők védelmükbe vették a gyereket. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha senki nem segít neki!

– írta a Sugóparti Hírek egyik olvasója. Lapunk úgy tudja, hogy pár nappal korábban egy nőt is körbevettek és fenyegetőztek is, őt is csak a mázli mentette meg: több bátor tini rohant oda, a banda pedig az emberfölényt látva eliszkolt.

Lapunk úgy értesült, hogy nem ez az első eset, mi több, már a rendőrség is többször intézkedett az ügyben, ilyenkor el is vitték a banda több tagját. Egy idő után azonban ismét megjelentek a fenyegető alakok. Úgy tudni, hogy legutóbb tavasszal vitték be őket, akkor eltűntek egy időre, azonban a nyár beköszöntével ismét megjelentek a környéken. Információink szerint a polgárőrség és a rendőrség is rendszeresen járőrözik a környéken, hogy óvják az emberek biztonságát. A csapat őket meglátva azonnal kereket old, ezért a legbiztosabb az, hogyha mindenki, akibe belekötnek, azonnal értesíti a rendőrséget. 

Lapunk az üggyel kapcsolatban felkereste a helyi rendőrséget, akik elmondták: az esetről ők is értesültek:

„Az esettel kapcsolatban érkezett bejelentés a rendőrségre, mely alapján a bajai rendőrök azonnal a helyszínre mentek, azonban a megadott helyen és a környékén sem találtak a bejelentés alapján megjelölt személyeket/csoportot. A Bajai Rendőrkapitányág munkatársai visszatérően ellenőrzik az érintett területet” – közölte lapunkkal a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Hozzátették, korábban is érkezett bejelentés a népet terrorizáló bandákról. Akkor el is kapták őket, jelenleg is folyik az eljárás:

Korábban érkezett hasonló esetről bejelentés, melynek feltételezett elkövetőit elfogták a bajai rendőrök. A nyomozás velük szemben folyamatban van

 – válaszolta a Ripostnak a rendőrség.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek