NÍNÓ

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.28.

Brutális a káosz Békéscsabán: buszt lopott egy férfi, mert fáradt volt

A járat csak órákkal később indult volna, ő pedig nem akart várni. Nem először került a rendőrség látóterébe!

Szerző Ripost

Buszt lopott egy férfi egy békéscsabai telephelyről, mert csak órákkal később indult volna járat Dombegyházra, ő pedig nem akart várni. A 22 éves férfinek jogosítványa sem volt - közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A fiatal férfi kedden 1 óra 30 perc körül érkezett vonattal Békéscsabára. Fáradt volt, ezért lefeküdt egy padra, ahol több mint három órát aludt. Ezután látta, hogy az első járat Dombegyházra csak órák múlva indul, és még sokat kell várakoznia, ezért elhatározta, hogy ellopja az egyik buszt, és hazamegy vele - írja az MTI. Már Dombegyházon haladt, amikor egy szabadnapos rendőr meglátta. Tudta, hogy a férfinak nincs jogosítványa, mert korábban már emiatt intézkedtek vele szemben, ezért szólt a szolgálatban lévő kollégáinak.

A férfi először azt állította, hogy dolgozik, és munkája elvégzéséhez kapta a járművet, de azt nem tudta megmondani, hogy kitől. Később beismerte, hogy engedély nélkül vitte el a buszt. A békéscsabai rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele miatt indított eljárást a 22 éves férfi ellen, a mezőkovácsházi rendőrkapitányság pedig engedély nélküli vezetés miatt őrizetbe vette.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek