RETRO RÁDIÓ

„Ne fényképezzenek, hanem hívják a mentőket” – élet-halál közé került embert húztak ki a Balatonból

B.
Szerző
B.
Létrehozva2024. 08. 08. 11:10
Frissítve2024. 08. 08. 11:39

Kövekre esett egy férfi Balatonlellén.

A balatonboglári tűzoltók és a vízimentők egy létra segítségével emeltek ki egy sérültet a Balatonból a kövek közül, majd a partra vitték. Mentőhelikoptert is riasztottak, ami csak távolabb tudott leszállni, ezért a férfit először mentőautóba tették, úgy vitték a helikopterhez - számolt be róla a Sonline.

Egy 35 éves férfi, a hevesi Kiss Miklós eszmélt elsőként, és indult a sérült férfi segítségére.

Emberfeletti dolgot tett a fiam, aki korábban a rendőrségtől szerelt le

 – mondta a férfi édesanyja, Pusománé Bencsik Ágnes a portálnak. Hozzátette, több mint tíz éve nyaralnak Balatonlellén. Fiáról elmondta, folyton edz, akár 160 kilométert tesz meg hegyes terepen, súlymellényben.

Reggel felmegy a Kishegyre, és több kilométert úszik a Balatonban. Aznap este arra lett figyelmes, hogy valaki segítségért kiabál. Abban a pillanatban sprintelt, beugrott a tóba, egyszerre ért oda a vízimentőkkel. Ő ment be a 70 kilós német férfiért, ő emelte ki a vízből, és ő fektette le a parton. Egy vízimentő lány nem tudott segíteni, és egy vízimentő fiú fogta a sérült lábát, de az asszony fia volt az, aki foglalkozott a sérülttel. Stabil oldalfekvésbe helyezte a vérző embert, aki közben rohamot kapott, és elvesztette az eszméletét. Közben a német férfi feleségét is igyekezett nyugtatni 

– mesélte az édesanya.

Mondta a körülötte állóknak, hogy ne fényképezzenek, hanem hívják a mentőket

 – idézte fel a történteket. – Az odaérkező tűzoltók közül az egyik azt mondta, ha nem lett volna ott a fiam, akkor ez az ember már nem élne. Együtt tették a hordágyra, segített. Sok vágás van a gyerekem lábán a kövektől, mert nem kímélte magát. Két napig nemigen tudott aludni, mert felment a vérnyomása. Nagyon sokat tett a fiam, és szeretném, ha mások is elismernék...  

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.