RETRO RÁDIÓ

Autós üldözés az M0-son: három kocsit zúzott le menekülés közben az ámokfutó autótolvaj

B. T.
Szerző
B. T.
Létrehozva2024. 06. 10. 18:15

Az autótolvaj nem kímélt senkit: több kocsit is összetört menekülés közben.

Nem mindennapi látvánnyal szembesültek a munkából hazafelé tartó autósok pénteken délután az M0-s autópályán: információink szerint ugyanis egy Audi sofőrje padlógázzal menekült a sztrádán, miközben több rendőrautó üldözte hosszú kilométereken keresztül.

Az autós több kilométeren keresztül menekült a pályán, három autót összetört / Fotó: Ripost

Úgy tudjuk, hogy a fiatal sofőrt ugyan próbálták megállítani a zsaruk, de ő ehelyett a gázra taposott, és vad, életveszélyes vágtába kezdett az autópályán, nem kímélve a többi autóst sem.

Szigethalmon egy autóst akartak megállítani, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a sofőr korábban bűncselekményt, autólopást követett el. A kocsit vezető férfi azonban a felszólításnak nem tett eleget, és továbbhajtott

– mondta el lapunk kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A fiatal sofőr ezután kövér gázt nyomott, és menekülőre fogta, olyannyira, hogy úgy tudjuk, menet közben több kocsit, köztük egy taxit is lezúzott.

Az audist autólopás gyanúja miatt akarták megállítani a rendőrök / Fotó: Ripost

A rendőrség megerősítette, hozzátéve, hogy összesen három autónak rongyolt neki.

Az egyenruhások követték a Budapest irányába menekülő autóst, aki az M0-s körgyűrű szigetszentmiklósi felhajtójánál három gépjárművel ütközött össze

– tették hozzá. A férfi a saját kocsiját is összetörte, ez azonban nem szegte kedvét: egy ponton ugyanis kipattant a roncsból, és súlyos sérülésekkel ugyan, de futva próbált tovább menekülni.

Egy taxi oldalának is nekiütközött / Fotó: Ripost

Azonban minden igyekezete ellenére nem jutott messzire.

A férfi a járműből kiszállva gyalogosan menekült tovább, azonban a közelben a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály beosztottjai elfogták. A balesetet okozó 27 éves férfi a baleset miatt súlyos sérülést szenvedett, őt és egy másik autó vezetőjét a mentők kórházba vitték

– fűzte hozzá a rendőrség.

A kisbusz is csúnyán megsérült   Fotó: Ripost

A férfit végül a kórházban hallgatták ki és őrizetbe is vették, míg társát Csepelen fogták el:

A férfi feltételezett társát, egy másik férfit a rendőrök Csepelen sérülésmentesen elfogták, őt is gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe is vették

 - zárták soraikat. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.