tóth gabi
Öt embert keresnek a tragikus hajóbaleset után. Egy férfi jutott ki a partra, két embernek a holttestét találták meg.
Már inkább az áldozatok kereséséről szól a kiterjedt kutatás a Dunán - mondta a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
Balázs László kiemelte, a kutatásban több százan dolgoznak. Hozzátette, a mentési munkálatokat nehezítette, hogy korlátozott látási viszonyok között kellett megkezdeni a kutatást, amit tovább bonyolított a Dunában lévő uszadék és vízben úszó sok hajóalkatrész. A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője elmondta, a bejelentést követően nem lehetett tudni, pontosan hol történt a baleset, ezért a mentést irányítók döntése alapján 20 kilométeres körzetben kezdték meg a kutatást a Dunán - írja az MTI. A szervezet hőkamerás drónokkal és a part menti részek átvizsgálásával segítette a hivatásos tűzoltók munkáját.
Rámutatott: nyilvánvaló hogy nagy erőjű ütközés történt, ezt a túlélő férfi, illetve a megtalált két áldozat - egy férfi és egy nő - sérülései is igazolják. A kutatási tevékenységeket egy operatív törzs koordinálja, és sötétedésig folytatják a kutatást a Duna teljes szakaszán. Ameddig nincs meg minden eltűnt ember, nem mondható ki, hogy ők valójában áldozatok - hangsúlyozta. Úgy fogalmazott:
Értelemszerűen, a szakma szempontja alapján most már arról beszélünk, hogy inkább áldozatokat keresünk, a túlélés esélye gyakorlatilag a minimumra csökkent.
A rendőrség korábban a szombat éjjel Verőcénél történt hajóbalesetről azt közölte, a szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek.