RETRO RÁDIÓ

Már nem volt idő kórházba menni: otthon adott életet babájának egy nő Tolna vármegyében

H. A.
Szerző
H. A.
Létrehozva2024. 03. 21. 17:45

A mentők percek alatt a helyszínre értek, de már nem tudták kórházba szállítani a kismamát.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán gyakran oszt meg emlékezetes történeteket, amelyek a mentés során estek meg velük: ezek hol szomorkásak, hol dühítőek, máskor viccesek vagy éppen meghatóak. A minap szerencsére egy kimondottan szívderítő újságot tettek közzé: ebben arról számoltak be, hogyan kellett egy otthonban levezetniük kollégáiknak a szülést, Tolna vármegyében.

Fotó: Facebook / Országos Mentőszolgálat

Ma hajnalban kezdődtek a fájásai annak a 40 év körüli, 39 hetes kismamának, akihez Tolna vármegyei otthonába kérték a mentők segítségét, miután az események hirtelen felgyorsultak. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és megvizsgálták a kismamát, majd (helyesen) úgy ítélték, hogy nincs idő kórházba sietni, így felkészültek a szülés levezetésére

- számoltak be a részletekről a bejegyzésben, majd hozzátették, az anyuka ezután alig pár perc alatt hozta világra harmadik gyermekét, Kendét, aki rögtön fel is sírt.

A helyszíni vizsgálatokat követően végül a büszke édesanyát és gyermekét stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!

- zárták végül a posztot.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.