Orbán Balázs Magyar Péternek: A futtatóid döntenek rólad!

POLITIK
NÍNÓ

Szerző K.B.

Létrehozva: 2024.01.30.
Módosítva: 2024.01.30.

Újszülött babájához rohant a boldog apuka, halálra gázolt egy nőt

Az újdonsült édesapa nem lesz ott a fia gyermekévei során.

Megrázó tragédia történt Angliában november 5-én. Egy 57 éves édesanya Jane Hickson ugyanis életét veszítette egy közlekedési baleset során, miután egy BMW X5-ös terepjáró nekicsapódott a piros lámpánál. A hölgy éppen a 21 éves lányát vitte a szüleihez, amikor az ütközés történt. Most, két hónappal a baleset után kiderült, hogy a vétkes sofőr kábítószert fogyasztott a karambolt megelőzően, és azért akart átérni a piros lámpán, mert a felesége életet adott a második gyermekének, és hozzájuk sietett a férfi. Paul Wright azonban olyan veszélyesen vezetett, hogy elvette egy nő életét, emellett pedig szétszakította a saját családját is, ugyanis egy korábbi kábítószeres vezetés miatt csupán óvadék ellenében volt szabadlábon, és az emberöléssel együtt összesen 9 évet kell a rácsok mögött töltenie. Nem fogja látni a gyermeke gyerekkorának nagy részét.

börtön, rács, zárka
9 éves börtönbüntetésre ítélték a férfit a halálos baleset miatt /Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A Mirror számolt be a tragédiáról, és arról, hogy január végén véget ért a bírósági tárgyalása az elhunyt nő ügyének. A visszaeső bűnelkövetőt, Wrightot 9 év börtönr, és 14 év vezetéstől való eltiltásra ítélték. 

Jane családja ezekkel a szavakkal búcsúzott az elhunyt szerettüktől:

Jane szórakoztató és nagyon társaságkedvelő volt, teljes életet élt. John odaadó felesége volt, Olivia és Patrick, szerető édesanyja, Jean és Derek leánya, és Tracy nővére volt. Nagyon jól ismerték és szerették az emberek Upton és Chester környékén. 35 évig dolgozott a helyi fitnesziparban, és számos közösségi csoportban is részt vett. Mindig többet adott ezeknek a szervezeteknek, mint amennyit ő elvett. Családját és széles baráti körét tönkretette a tragikus veszteség

 - idézte a család közleményét a lap.

origo.hu

Mindenki Eva Longoria melleit nézte, nem takarta semmivel - fotók

ripost.hu

Így gondozd az uborkát, ontani fogja a termést nyáron

vg.hu

Iráni elnök: beazonosították a lezuhant helikopter pontos helyszínét – minden egységet odarendeltek

ripost.hu

Május végén fordul a kocka, ezekre a csillagjegyekre rámosolyognak az égiek

hirtv.hu

Verőcei hajóbaleset - a BRFK fotókat osztott meg a kiemelt roncsról + videó

ripost.hu

Kiderült Katalin és Vilmos titka, kitálalt a komornyik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 20.: Vidámságot hoz a Pünkösd hétfő

ripost.hu

Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége

ripost.hu

Te ismered a Rubik-kocka titkát? Lerántjuk a leplet

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Szándékos gázolás: járdára hajtott, és fékezés nélkül elütötte két haragosát egy pécsi férfi

NÍNÓ

Egy ember meghalt a dombóvári háztűzben, 23 tűzoltó próbálta megmenteni

NÍNÓ

Megerőszakolta a saját anyját egy férfi, most megszületett az ítélet

NÍNÓ

„Akkor roppant meg fejben, amikor az anyukája elment” – hátborzongató részletek a demecseri tragédiáról

NÍNÓ

Eltűnt egy angyalarcú 13 éves lány, látta valaki Flórát?

NÍNÓ

Elesett a főváros, borzalmas baleset történt

NÍNÓ

„Leszúrtam édesapámat” - Álmában tört apja életére egy demecseri fiatal

NÍNÓ

Mentőhelikopter landolt a lakóházak között: a harmadikról zuhant ki egy férfi Dunaújvárosban - Videó