tóth gabi
Épp egy baleset miatt helyszíneltek, amikor megjelent a kétségbeesett apuka.
Megható történetről számolt be a minap a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalukon: egy baleset miatt helyszíneltek, amikor váratlanul egy vajúdó anyuka segítségére kellett sietniük.
A bejegyzés szerint Jenser Gábor r. zászlós az M1-M7 bevezető szakaszán már a végén járt a baleset helyszínelésének, amikor megjelent egy kétségbeesett apuka: mint mondta, a várandós feleségénél megindult a szülés, és mihamarabb orvosi segítségre lenne szüksége. A szülők épp egy hatalmas dugóban ültek, amikor a pocaklakó eldöntötte, most jött el az ideje annak, hogy a világra jöjjön. Az anyukának ekkor már 3-4 perces fájásai voltak, így egy gyors „B” tervre volt szükség: a „B” terv és a segítség pedig épp ott volt, Jenser Gábor r. zászlós, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály baleseti helyszínelőjének képében.
Kollégánk megkülönböztető jelzéssel átvezette a házaspárt a fővárosi forgatagon, egészen a kórházig, ahol már várták a türelmetlen kis pocaklakót, aki végül készséggel megvárta a rendőrautós út végét, hiszen erről az élményről ő sem akart lemaradni.
- írták meg a bejegyzésben, melynek végén még további sok boldogságot kívántak a családnak.