5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Nem fizetett eleget az építtető, lerombolta a kisalföldi házat a vállalkozó

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 11. 10. 16:45

Azt sem engedte, hogy más kijavítsa a rongálásokat.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki az általa épített lakóházat megrongálta – számolt be róla a Kisalföld

Képünk illusztráció (Fotó: Wolf Géza)

A 47 éves férfi 28 millió forint vállalkozói díj ellenében vállalta egy lakóház fűtéskész szintig történő megépítését 2022 márciusáig. A megbízó azonban ebből kétmilliót visszatartott, mivel több munka határidőre nem vagy hibásan készült el. Emiatt újabb teljesítési határidőben állapodtak meg, amit tavaly júliusra tűztek ki. Mivel a vállalkozó továbbra sem végezte el hiánytalanul a feladatokat, szeptemberében a szerződését felmondták. 

Miután a vállalkozó nem kapta meg a fennmaradó 2 millió forintot, megjelent az ingatlannál, és a már beépített és kifizetett vízvezetéket elvágta, a szennyvízcsatornát kifúrta, a szennyvízvezetéket purhabbal befújta, két héttel később pedig a vízbekötést is szétszedte, majd kiszedte a földből és elvágta a vízvezetéket. Amikor az építtető mással ki akarta javíttatni a rongálásokat, a vállalkozó ezt a helyszínen megakadályozta, majd lekapcsolta az áramot, és alkalmazottjával átvágatta az elektromos vezetékeket. Mindezzel összesen 646 ezer forint kárt okozott

Az ügyészség a férfit folytatólagosan elkövetett nagyobb kárt okozó rongálással vádolta meg. A büntetési tétel három évig terjedő szabadságvesztés. A nyomozást a Csornai Rendőrkapitányság folytatta le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.