RETRO RÁDIÓ

Vasútállomás mozgólépcsője szakította le a négyéves kisfiú lábujjait

ví
Szerző
Létrehozva2023. 09. 30. 22:00

Beszorult a cipője a mozgólépcsőbe, így történt a szörnyűség.

A nagyvárosokban felcseperedő gyerekek számára az egyik első dolog, amit megtanítanak a szülők, hogy miképpen kell használni a mozgólépcsőt. Mindannyian jól ismerjük a leckét: fogd meg jó szorosan anya kezét, jó nagyot lépünk, és hórukk! Éppen ezért a nagyobb városok csemetéi számára nem jelent nehézséget a mozgólépcső használata, sajnos azonban balesetek néha történnek. 

Mozgólépcső szakította le a kisfiú lábujjait

A család Sittingbourne-ből származik, ami egy tüneményes, apró falu Kentben. Január elsején az apuka, az anyuka és a kisfiú feljöttek Londonba, hogy megnézzék az újévi felvonulást, és hogy megmutassák gyermeküknek az angol fővárost. Sajnos azonban katasztrófa lett a vége. 19 óra körül a vasút London Bridge állomásánál voltak, és felléptek a mozgólépcsőre. 

A négyéves kisfiú csizmája azonban valamiképpen beszorult a résbe, és addig húzta a szerkezet, hogy a csizmát teljesen összezúzta, a gyereknek pedig több lábujját leszakította. A sérült kisfiú sikítozott, egy éppen arra sétáló orvos pedig azonnal a segítségére sietett. Lefagyasztotta a lábujjakat, hogy a kórházban vissza tudják varrni, ez azonba nem sikerült. 

A kisfiúnak nem varrták vissza az ujjait, az eset traumatizálta, és azóta is retteg a mozgólépcsőktől. A család most úgy döntött, hogy jogi lépéseket tesznek, szerintük ugyanis a lépcső meghibásodott, az vezetett a véres balesethez

Biztos vagyok benne, hogy a kisfiunk nem csinált semmi olyat, amit nem lett volna szabad. Végig mellette álltunk

- nyilatkozta a fiú apja. 

A vasút társaság kifejezte sajnálatát, ugyanakkor álláspontjuk szerint nem követtek el hibát, a januári eset pedig egy szörnyű baleset volt, ám senkit nem terhel felelősség - írja a The Sun.  

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.