Létrehozva: 2023.09.22.

Megtörtént a nagy bejelentés az eltűnt Maddie ügyében

Milliók fognak ezen megdöbbenni.

Nincs olyan ország ezen a világon, aki ne gyászolná a szegény kis Madeleine McCannt. A négyéves kislány a szüleivel nyaralt a portugál riviérán: az édesanyja és édesapja vacsorázni mentek, a kislányt pedig a szobájába hagyták. Mire hazaértek, már nem volt otthon, ekkor ugyanis elrabolta valaki. Sokáig reménykedtek abban, hogy még élve megtalálják, mostanra azonban csak az a szülők vágya, hogy derüljön ki az igazság. A közelmúlt egyik legnagyobb rejtélye, hogy mi is történt pontosan, most azonban nagy háború előtt állunk az üggyel kapcsolatban. 

PORTUGAL-BRITAIN-CRIME
Az egész világ a kis Maddie-t kereste/ Fotó: AFP

Az egész világot izgatja a kérdés, hogy vajon mi történhetett a kis Maddie-vel. Mivel mindenkit érdekel a téma, több dokumentumfilm is készült róla, amelyek közül az egyik legsikeresebb a Netflix 2019-es produkciója. A cég dollármilliókat ölt bele abba, hogy minél informatívabb dokumentumfilmet készítsen, a siker pedig garantált volt.

Egy ideje újból Madeleine-lázban ég a világ, ez pedig részben annak köszönhető, hogy egy lengyel származású lány bejelentkezett, és azt állította, hogy ő az elrabolt kislány. Később bebizonyosodott, hogy ez hazugság, és ismét az az általános vélekedés, hogy Maddie-t C. Bruecknek rabolta el és gyilkolta meg. 

Most két streamig óriásvállalat, a Netflix és az Amazon is bejelentette, hogy új dokumentumfilmet készítenek a Maddie-ügyről, s mindketten sok-sok millió dollárt ölnek bele. Míg a Netflix a kislányra helyezi a hangsúlyt, addig a rivális Amazon C. Brueckner életére és tetteire fókuszál, és azt próbálják bemutatni, hogy milyen út vezetett Madie elrablásához. Minden bizonnyal tehát hatalmas háború előtt állunk - jósolja a Mirror

NÍNÓ

Összeomlottak a kis Maddie szülei: borzasztó fordulat a nyomozásban

Nem lehet tudni, mennyit bírnak még ki a szülők.

NÍNÓ

Összeomlottak a kis Maddie szülei: borzasztó fordulat a nyomozásban

Nem lehet tudni, mennyit bírnak még ki a szülők.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az őrjöngő Zelenszkij megpecsételte Ukrajna sorsát

origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

borsonline.hu

Ezt jósolja Európa főboszorkánya az év hátralévő részére az egyes csillagjegyeknek

hirtv.hu

Globál: Hatalmas mennyiségű dokumentum szivárgott ki az Unió legnagyobb korrupciós botrányáról + videó

ripost.hu

„Gyomorforgató...” - lázadnak az RTL nézői, nem kérnek többet az új műsorból

hirtv.hu

Svenk: Berobbant a mozikba a Semmelweis + videó

origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

travelo.hu

A szomszédunkban található Európa 2. legjobb pályaudvara

ripost.hu

"Feladtam a karrierem, hogy a férjem szolgálhassam"

mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

ripost.hu

60 évig egy vastüdőben élt a nő: egy áramszünet miatt kellett meghalnia

life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Megdöbbentő autóbaleset: várandós nő halt meg Kecskemétnél, gyermekét megmentették

POLITIK

Dől az orosz olajból finomított üzemanyag Európába, nagyot kaszálnak a szankción nyerészkedők

POLITIK

Terrorriasztás, ezer rohamrendőrt vezényeltek a legnagyobb karácsonyi vásár védelmére

POLITIK

6 milliárddal kéne elszámolnia a másik baloldali ügyvédnek

NÍNÓ

Lecsapott a csendes gyilkos Kecskeméten: saját fürdőszobájában halt meg egy nő

NÍNÓ

"Még a kutyát is lélegeztetni kellett" - gyerekeket és állatokat menekítettek ki Soroksáron a lángoló pokolból

NÍNÓ

Felcsaptak a lángok a Keresztelő Szent János Kórházban, több beteg is meghalt

NÍNÓ

Ég egy sorház Budapesten, menekítik a lakókat