tóth gabi
Újabb részeltek derültek ki.
Mint arról korábban a Ripost is beszámolt, egyik pillanatról a másikra, egy bemutató közben lezuhant egy sportrepülő a székesfehérvári repülőnapon vasárnap délután. Úgy tudni egy parkoló autó mellett csapódott be, ahol hatalmas robbanással kapott lángra. A járműben egy gyerek és két felnőtt ült, akik megsérült, és érthetően sokkot kaptak az események hatására. Egy videó is készült a becsapódás drámai pillanatairól, ami kapcsán egy szemtanú is megszólalt.
A baleset két áldozata, R. Vilmos és Árpád a repülős társadalom elismert alakjai. Az ismerőseik szerint az apa tapasztalt pilótának számított.
Bizonyosan hosszú vizsgálat következik, amely akár hónapokig is eltarthat, a műszaki hiba valószínűségét tehát nem lehet ebben a pillanatban kizárni. Azonban azok a szakmabeliek, akikkel a FEOL eddig beszélt, pilótahibára gyanakodnak. Jellemző egyébként ez az eset, elég tipikus az ilyen elrontott manőver.
Az önkormányzat a közleményében azt írta, hogy a baleset ismeretlen körülmények között történt, a tűzoltók és a mentők nagy erőkkel a helyszínen vannak. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a balesetben ketten a helyszínen életüket vesztették, valamint négyen égési sérüléseket szenvedtek.
A sérültek ellátását a rendezvényt biztosító mentők kezdték meg, majd három mentőhelikopter - Budaörsről, Balatonfüredről és Szekszárdról -, valamint több mentőautó is érkezett.
A mentők három súlyos sérültet - egy kislányt, egy nőt és egy férfit - mentőhelikopterekkel budapesti kórházakba, egy könnyebben sérült kisfiút pedig mentőautóval a székesfehérvári kórházba vittek - közölte Győrfi Pál.
A rendőrség drámai helyszíni fotókat is megosztott a baleset kapcsán. Íme: