tóth gabi
Elborult sofőr rendezett ámokfutást a Dunakanyar több településén. Kocsikat zúzott le és közben alaposan felpofozta a barátnőjét is.
A döbbenetes ámokfutás pénteken reggel történt Szentedre környékén, a helyiek elmondása szerint csúcsforgalomban. A közlekedők aznap békésen mentek a munkahelyükre, amikor arra lettek figyelmesek, hogy egy bordó Seatban ülő sofőr vadul cikázni kezd: az araszoló sorból kivágódott, a járdára hajtott, majd ott, az oszlopokat is kidöntve előzte meg a kocsisort.
Bár a teljesen lesokkolt autósok már ekkor is szájtátva bámulták a bent ülő férfi mutatványát, a java még csak ezek után következett. Útját ugyanis hasonló stílusban folytatta: több beszámoló szerint nem egyszer szemben haladt a forgalommal, máskor pedig még buszt is megelőzött a járdára veretve, emellett pedig elképesztő sebességgel, csikorgó kerekekkel vett be kanyarokat. Információink szerint több kocsit is lezúzott és összetört, de egyikkel sem foglalkozott, minden egyes rongálás után tovább folytatta az útját. Még az sem foglalkoztatta, hogy az ő kocsija is egyre rosszabb állapotban volt.
Nem nézett az a férfi semmit, hallottuk, hogy több kocsit összetört, aztán simán tovább hajtott, még neki állt feljebb. Nem tudom, mi volt vele, de gyanítjuk, nem volt tiszta állapotban. Ilyet józanon senki nem csinál. Az az egy a szerencse, hogy senki nem sérült meg. Nem is szerencse ez, hanem valóságos csoda inkább, annak tudatában, hogy mit művelt az úton a fickó
- vélekedett egy helyi férfi.
A településen meg sem állt az ámokfutó: Leányfaluig folytatta az életveszélyes száguldozást, a már füstölgő kocsi itt állt félre, miközben legalább három településen vágtázott át. Úgy tudjuk, hogy a férfi mellett az egész eset közben egy fiatal nő utazott, akit a sofőr - többek szerint - az úton folyamatosan bántalmazott.
Állítólag többen is látták, hogy eközben az eszement rodeózás közben folyamatosan verte a barátnőjét is. Aztán mégis azt hallottuk, hogy később együtt sétálgattak, már kocsi nélkül, aztán meg eltűntek
- tette hozz a helybeli.
Lapunk felkereste az üggyel kapcsolatban az illetékes rendőrséget, válaszuk esetén cikkünket frissítjük.