RETRO RÁDIÓ

Most érkezett: TEK-esek lepték el a XIII. kerület egyik utcáját

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 08. 18. 17:10
Frissítve2023. 08. 18. 17:31

Olvasónk szerint az egyik kereszteződést zárták le a TEK-esek. Lapunk információi szerint egy férfi bezárkózott egy lakásba, ahol késsel fenyegetőzött.

Késsel fenyegetőzött egy férfi a XIII. kerület Visegrádi utca egyik épületének első emeleti lakásában, tudta meg a Ripost. A szomszédok szerint két lakó veszett össze, ebből indult a konfliktus, ami aztán odáig fajult, hogy ki kellett hívni a rendőrséget. Mivel a férfi bezárkózott és késsel fenyegetőzött, állítólag kihívták a Terrorelhárítási Központot is. A helyieket mélységesen megdöbbentette az akció, egyelőre ők sem tudnak többet. 

Frissítés: 

Az egyik lakóházban két szomszéd összeveszett, ami miatt az egyik férfi egy ételhordóval ráütött a másik kezére, akinek emiatt hámsérülései keletkeztek - tudtuk meg a rendőrségtől.  Mivel a támadó bezárkózott a lakásába és késsel fenyegetőzött, ezért a kiérkező rendőrök biztonságosabbnak látták értesíteni a Terrorelhárítási Központot. Végül a TEK-esek betörték az ajtót és elfogták, majd kórházba szállították a férfit. 

 

rendőrség sziréna
Elözönlötték az utcát a rendőrök. Fotó: Pixabay

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.