RETRO RÁDIÓ

Milliós kincseket loptak a múzeumból, de súlyos hibát követtek el

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 08. 30. 21:30

A rendőrséget kihagyták, csak belső vizsgálatot folytattak.

Legalább kétezer műtárgyat loptak el a British Museumból anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna. A dologra úgy derült fény, hogy aukciós oldalakra kerültek fel olyan régiségek, amelyek némelyike több ezer éves. 

Fotó: Pixabay

A British Museum több mint 8 millió darabot számláló gyűjteményéből csak mintegy 80 ezret állítanak ki a bemutatótermekben. Az intézmény kuratóriumi elnöke elismerte, hogy ennek a hatalmas gyűjteménynek még nem minden tárgyát katalogizálták, és az elkövető, aki ezt tudta, szinte minden veszély nélkül kivihette őket az épületből.

Sokáig nem tudtuk elhinni, hogy az egyik alkalmazottunk állhat a lopások mögött

- mondta George Osborne, aki ezzel indokolta, hogy hosszú időn keresztül folytatódhatott a kincsek dézsmálása, ugyanakkor tagadta, hogy a vezetésőség megpróbálta volna elhallgatni a botrányt

Bár rendőrségi ügyet nem csináltak belőle, a belső vizsgálat eredményeként végül elbocsátották Peter Higgst, a görög gyűjtemények egykori őrzőjét, aki 30 évig dolgozott a múzeumban. Az ARTnews beszámolója szerint az általa ellopott tárgyak együttes értéke több millió angol font, vagyis forintban kifejezve milliárdos nagyságrendű lehet. A lap kiderítette, hogy egyes darabokat 20 ezer forint alatti áron kínáltak eladásra az eBay-en, miközben valós értékük a 20 millió forintot is meghaladja. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.