Létrehozva: 2023.08.06.

"Miért te, Jancsikám?" - előzés közben vesztette életét a fiatal férfi Nagykátán

A szemtanúk szerint a kocsi olyan volt, mintha megskalpolták volna.

A tragikus baleset szombaton este történt Nagykátán. A rendőrség információi szerint a két autó a 3115-ös út 3-as kilométerszelvényében haladt, amikor a 23 éves sofőr előzni akarta az előtte haladót. Eközben azonban - eddig nem tudni pontosan, hogyan - összeütköztek. 

A kocsik rejtélyes körülmények között ütköztek össze - Fotó: Ripost

A 23 éves sofőr olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt, míg a másik kocsi sofőrje megsérült:

"A  23 éves férfi a balesetben elszenvedett sérüléseibe a helyszínen belehalt, a másik gépkocsi vezetőjét, egy 44 éves tápiósági férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba" - tájékoztatott a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

Egy szemtanú szerint a kocsi olyan volt, mintha megskalpolták volna:

Olyan volt, mintha az egyiknek letépték volna a tetejét, a másiknak pedig a jobb oldalát. Nem tudom, hogyan történt a baleset, de a látvány borzalmas volt, a kocsik pedig olyan furcsa helyeken roncsolódtak, hogy nem tudtuk eldönteni, hogyan ütköztek

- mondta. 

A másik kocsi is borzalmasan nézett ki. A 23 éves J. János azonnal meghalt, míg a másik, 44 éves sofőrt kórházba szállították, ugyanis ő is súlyosan megsérült - Fotó: Ripost

A 23 éves nagykátai áldozat, J. János nem járt messze otthonától, amikor a baleset történt. Most emberek tömege gyászolja a fiatalt:

Nem tudok róla rosszat mondani, a fiatal kora ellenére nagyon tisztelettudó, udvarias és rendes gyerek volt. Mindig segített, ahol tudott, a barátai és az ismerősei is mind nagyon szerették. Szerintem tényleg nincs olyan, aki ne kedvelte volna

 - mesélte János egyik ismerőse. 

Mindenkit megrázott a halála, nem tértünk magunkhoz, a családja teljesen összetört

- ingatta a fejét az ismerős. 

Hozzátette, egyelőre még nem lehet tudni semmit a baleset körülményeiről, így szeretné, ha nem ítélkeznének:

"Nem tudom, hogy mi történhetett, lehet rosszullét, műszaki hiba vagy bármi más. Egyelőre a rendőrök sem tudják, hogy mi vagy melyik fél volt a hibás, ne törjünk pálcát senki felett - szögezte le. 

Miért te, Jancsikám?

 - csak zokogni volt képes a fiatal férfinek az a barátja, akit a Ripost is elért. Egy másik ismerősétől megtudtuk: egy rendezvényt is lett volna Nagykátán, ezt azonban a tragikus hír miatt elhalasztják. 

A rendőrség vizsgálja az esetet - Fotó: Ripost

A Nagykátai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja a baleset bekövetkezésének pontos okát és a körülményeket.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Kína üzenete a harmadik világháborúról!

origo.hu

Meglepő dolog derült ki Tóth Gabi párjáról

mindmegette.hu

Van egy titkos polc minden Aldiban: megdöbbensz, ha megtudod, mire való!

vg.hu

Jól taktikázhatott Orbán Viktor, jövő év elején nyílhatnak meg az uniós pénzcsapok

metropol.hu

Váratlan fordulat, Gulácsiról nagy bejelentést tett az edzője

hirtv.hu

Ingyenes tömegközlekedés a 14 év alattiaknak

mindmegette.hu

Így szabadulj meg a párától a lakásban – 5 tipp az egészségesebb otthonért

origo.hu

Hihetetlen kedvezményekkel várja 65 év feletti vásárlóit a Lidl(x)

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

lapcentrum.hu

Fizessen elő kedvenc lapjára! Kedvezményes előfizetés mellé ajándék könyvcsomag!

origo.hu

Az eMAG társ az ünnepi előkészületekben(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Megdöbbentő autóbaleset: várandós nő halt meg Kecskemétnél, gyermekét megmentették

POLITIK

6 milliárddal kéne elszámolnia a másik baloldali ügyvédnek

POLITIK

Sokmilliárdos kárt okozott az embereknek von der Leyen vakcinamutyija

POLITIK

Ferrarival, pénzkötegekkel provokáltak a mogyoródi adócsalók

NÍNÓ

Aljasság: régiségkereskedőnek adta ki magát, meglopott egy 78 éves férfit

NÍNÓ

Fél órán belül kétszer kaptak el ittas vezetés miatt egy sofőrt Pápán

NÍNÓ

Breaking: beomlott egy bankfiók mennyezete, többen is megsérültek

NÍNÓ

Most jött: mellkason szúrta tanárát egy eminens diáklány