5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

A budapesti lakótelepi ház ablakán esett ki a másfél éves kisgyerek

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 08. 25. 16:55

4 méter magasból az aszfaltozott járdára zuhant.

Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a kisgyerek, aki kizuhant egy budapesti lakóház első emeleti lakásának ablakán. Az ott lakó fiatal anyuka két gyermekével volt odahaza a baleset idején. 

Fotó: Ügyészség

A lakás nappali szobája úgy volt berendezve, hogy az utcára nyíló ablakok alatt volt a radiátor, amelyhez hozzá volt tolva egy kanapé. A már járni és bútorokra felmászni is képes 4 és másfél éves gyerekek korábban is többször felmentek a kanapéra, hogy kinézzenek az általában zárt vagy bukóra nyitott ablakon. A forró júniusi napon azonban a hőség miatt édesanyjuk az ablakot és a szúnyoghálót tartó keretet is kinyitotta. A gyermekek akkor épp a másik szobában játszottak, de amikor a nagyobbik jelezte, hogy szomjas, és anyukájával kimentek a konyhába inni, a kisebbik a nappaliba ment, és felmászott az ablakpárkányra. Onnan esett ki csaknem 4 méteres magasságból a ház melletti aszfaltozott járdára. Életét csak a gyors és gondos orvosi ellátás mentette meg.

A külföldi állampolgárságú édesanyát a Fővárosi Főügyészség gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja, és vele szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádiratban.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.