RETRO RÁDIÓ

Kritikus állapotban van a balesetet szenvedett magyar bajnok

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 06. 12. 20:04

Szervezete még küzd az életben maradásért.

Kritikus állapotban van Szvoboda Bence motokrosszversenyző, akit vasárnap vittek kórházba egy csehországi baleset után.

Fotó: Pixabay

A HTS csapat hivatalos közleménye szerint a versenyző a fejét ért ütés hatására eszméletét vesztette a pacovi pályán. Ezután a prágai kórházban életmentő műtétet hajtottak rajta végre, de a mai vizsgálatok során megállapították, hogy az agyi funkciói nem működnek

A szervezete még küzd az életben maradásért, ami jelen pillanatban megjósolhatatlan, hogy meddig fog tartani. Bence még nem tekinthető halottnak. A szülei ott vannak mellette a kórházban, hogy az utolsó pillanatig segítsék fiukat

- fogalmaz csapata.

Szvoboda Bence tízszeres magyar és kétszeres cseh bajnok, de a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő eredményei voltak: 2007-ben osztrák junior bajnok lett, 2011-ben világbajnoki pontokat szerzett, 2014-ben dobogóra állhatott az Európa-bajnokság Olasz Nagydíján, 2017-ben pedig Csehország MX2-es bajnoka lett. 2018-ban második magyar versenyzőként nyert versenyt az ADAC MX Masters sorozat királykategóriájában, valamint az osztrák, a szlovák, a cseh és a magyar bajnokság legnívósabb kategóriájában is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára - sorolja eredményeit a Nemzeti Sport.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.