RETRO RÁDIÓ

„Ez egyre ijesztőbb” – Iskolai bandaháborúban késeltek meg több fiatalt

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 06. 07. 10:30

15 éves gyerekek kerültek kórházba.

Négy tanuló is megsebesült, amikor fiatalkorúakból álló csoportok csaptak össze egy svédországi kisvárosban. A 15 év körüli sebesülteket kórházba vitték, és három fiút letartóztattak. 

rendőrség
Fotó: Pixabay

Az eset a Stockholmtól mintegy száz kilométerre nyugatra fekvő Eskilstunában történt a helyi általános iskola közelében lévő sportpályán, ahova a diákok szervezett keretekben mentek át tanáraikkal. Az eddigi információk szerint a fiatalok előbb dulakodni kezdtek, és a verekedés közben kerültek elő a kések, amelyek a sérüléseket okozták. 

A sebész szerint ketten súlyosabban, ketten könnyebben sérültek

– mondta el Fredrik Gustavsson ügyeletes tiszt a TV4-nek.

Svédországban már régóta fennálló problémát jelentenek a bűnbandák közti összetűzések, és az ilyen esetekben egyre gyakoribb, hogy az elkövetők és az áldozatok is kiskorúak. A közelben lakó 11 éves kislány igazán meg sem lepődött, amikor szemtanúja lett az esetnek.

Gyakran megesik itt az ilyen, de eddig inkább felnőttek voltak az elkövetők. Ha most a gyerekek is elkezdik csinálni, ez egyre ijesztőbb

– fogalmazott Julia

A rendőrség gyilkossági kísérletként kezeli az esetet, és kizárta annak lehetőségét, hogy terrorizmusról lenne szó.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.