RETRO RÁDIÓ

Drámai videón, ahogy a rendőrök lesokkolják a 3 emberrel végző ámokfutót

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 06. 15. 19:18

Az egyetem egykori hallgatója követte el a gyilkosságokat.

Egész Nagy-Britanniát sokkolta a két nappal ezelőtti nottinghami tragédia, amikor három emberrel végzett, majd egy furgonba ülve hajtott a tömegbe egy nyugat-afrikai származású migráns.

Fotó: nottinghami rendőrség

Azóta kiderült, hogy a 31 éves férfi ugyanúgy a helyi egyetem egykori hallgatója volt, mint a meggyilkolt diákpár. A harmadik áldozat pedig az egyik ottani középiskola 65 éves gondnoka. A Nottinghamshire megyei rendőrség legfrissebb, csütörtök délutáni tájékoztatása szerint a támadó egy idősotthonban is mészárlást akart rendezni, de nem tudott bejutni az épületbe, mert az egyik ott lakó ököllel arcul csapta a behatolót. Mindenesetre az esetet jelentették a hatóságoknak, így a járőrök már a nyomában jártak, amikor a járókelőket próbálta halálra gázolni. Amint az autó az ütközésektől lelassult, a rendőrök azonnal akcióba léptek: teaserrel lesokkolták az ámokfutót, majd kihúzták a furgonból és átvezették a járőrautóba. Az elfogást a közeli térfigyelő kamera is rögzítette, a felvételeket a The Sunnak sikerült megszereznie.

A furgon tulajdonosát később találták meg holtan a rendszám alapján lakhelye közelében. 

Lelkes horgász volt, aki hátrányos helyzetű fiatalokkal is megszerettette ezt a sportot, hogy megpróbálja eltéríteni őket a bűnözéstől

- árulta el a meggyilkolt gondnok fia, Lee Coates

Az áldozatok családai és barátai szerda este gyűltek össze, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről.

Elvesztettem a fiamat, és nem is tudom elképzelni, hogyan fogok megbirkózni ezzel

- mondta az egyetemen most végzett Barnaby apja, David Webber. A fiú szerelme, Grace édesapja megköszönte, hogy olyan sokan elmentek a virrasztásra. 

Itt akart még néhány utolsó éjszakát tölteni, mielőtt hazajön a nyárra, mert érezte ezt a szeretetet, ami itt körülvette

- fogalmazott Sanjoy Kumar hozzátéve, hogy vigyázzanak egymásra és a körülöttük lévő emberekre, hogy mással ne történhessen meg ilyen tragédia.

A rendőrség közölte, hogy az őrizetes további kihallgatásához a vizsgálati fogság 36 órányi meghosszabbítását kérte a helyi magisztrátusi bíróságtól. A kapitányság hangsúlyozta, hogy a vizsgálatban továbbra is részt vesz az országos terrorizmusellenes hatóság, de változatlanul nyitott kérdésként kezelik, hogy mi lehetett az elkövető indítéka. Az ügy kiderítésére külön nyomozócsoport alakult, amelynek tagjai folytatják a gyanúsított kihallgatását és a szemtanúk meghallgatását.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.