RETRO RÁDIÓ

Kísérteties tragédia: 10 év különbséggel, de ugyanúgy halt meg a felvidéki anya és gyermekei

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 05. 30. 19:30

A két tragédia között pontosan 10 év telt el.

Péntek este egy nagy sebességgel száguldó személyautó halálra gázolt két gyermeket a felvidéki Hegyi községben. A 14 éves Igor és 13 éves húga, Ariánka az út szélén sétáltak, amikor a BMW sofőrje egy kanyarban elvesztette uralmát a járműve fölött, és elsodorta őket. 

Fotó: Pixabay

Édesanyjuk éppen tíz éve nem messze a mostani tragédia helyszínétől ugyanilyen körülmények között veszítette életét. A különbség csupán annyi volt, hogy akkor egy Mercedes gyorshajtó vezetője okozta a halálos balesetet. 

A 32 éves vásárhelyi nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyekbe a kórházba szállítás után belehalt

– mondta akkor Szabó Alexander rendőrségi szóvivő. 

A gyerekek 4, illetve 5 évesek voltak, amikor elvesztették szeretett édesanyjukat. A piciket azután szinte a széltől is óvták, nehogy nekik is valami bajuk essen. És most mégis megtörtént a baj. 

A lányom 32 évesen ugyanolyan autóbalesetben halt meg, mint most Igor és Ariána

– árulta el a Nové Časnak a porig sújtott nagyapa, akinek lánya után most kisunokáit is el kell temetnie.

Jelenleg a község polgármesterével dolgoznak a temetésen, amelyre a napokban kerül sor. 

A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint a sofőr 130-160 kilométer/órás sebességgel haladt a baleset idején 

– mondta el Ladislav Kohút, aki segítséget kíván nyújtani a gyászoló családnak az elhunyt gyerekek temetésének szervezésében és finanszírozásában.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.