RETRO RÁDIÓ

Fának csapódott és halálra égett: százak gyászolják Viktort, a kápolnai baleset áldozatát

CHI
Szerző
CHI
Létrehozva2023. 04. 16. 05:30

Borzalmas baleset történt, a mentősök már nem tudták megmenteni a sofőrt.

Borzalmas baleset történt csütörtökön éjjel: a Kápolna és Kerecsend közti szakaszon elvesztette uralmát a kocsija felett, és nagy sebességgel árokba, majd az út melletti fának csapódott egy fiatal sofőr - írja a Metropol.

Baleset, Kápolna
Az autó teljesen összeégett Fotó: Tv2/Tények

Az ütközés után az autó lángra kapott, és teljesen összeégett. A sofőr, M. Viktor egyedül utazott, sikerült kimásznia a roncsból, az érkező mentősök azonban nem tudták megmenteni az életét, ugyanis súlyosan megégett a teste. Viktort, vagy ahogy szerettei hívták, Pepét rengetegen ismerték és szerették, a sokkoló baleset után pedig százak gyászolják:

"Nem akarom még most sem elhinni, hogy nem látjuk többet. Igazi jó lelkű és tiszta szívű ember volt, soha, senkinek nem tudott volna ártani" - mondta összetörten egyik ismerőse.

Egyelőre nem tudni, pontosan mi okozhatta a balesetet, sokak szerint az út csúszott akkor az esős idő miatt:

"Lehetséges, hogy az eső miatt síkosabb volt az út, ő pedig gyorsan hajtott rajta. Ilyenkor elég egy vízátfolyás, vagy egy pici műszaki hiba, és meg is van a baj. Nagyon sajnálom szegényt" - mondta lapunknak egy közelben élő férfi. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.