Marics Peti
A csepeli szabadkikötőben egy daru dőlt el egy konténerrel, méghozzá egyenesen egy kamionra. A sofőrfülkében ülő K. György azonnal meghalt.
Drámai baleset történt csütörtök este Csepelen, a Budapest Dokk Szabadkikötőben: az egyik daru éppen egy nehéz konténert emelt, amikor előre bukott, méghozzá egyenesen a vele szemben álló kamionra. A sofőrfülkében ülő K. Györgynek esélye sem volt, azonnal meghalt.
Információnk szerint ugyanis a konténer súlya valósággal összelapította a monstrum elejét, méghozzá annyira, hogy a darut is magával rántotta. Az emelő teljesen előre bukott, azt emberi erővel nem is lehetett talpára állítani.
Úgy tudjuk, hogy az a közel 80 tonna súlyú áru, amit a daru kiemelt, egy Bécsből induló hajóval érkezett, valószínűleg éppen a kirakodás zajlott, amikor a tragédia megtörtént. A teherhajó ezután nem sokkal már indult is volna Linzbe. Meg nem erőstíett hírek szerint vasárut szállítottak a kirakodott konténerekben. A hajó cikkünk megírásakor még a kikötőben volt, nem indult tovább, valószínűleg a rendőrségi ügyintézés miatt kell még Budapesten horgonyoznia.
Információk szerint a sofőrfülkében ülő György már hosszú ideje vezetett kamiont, a cég, ahol dolgozott, külföldi és belföldi szállítmányozással is foglalkozott, így igen gyakorlott munkaerőnek számított. Ezt a balesetet azonban a rutinos sofőrök szerint sem lehetett volna kivédeni:
Döbbenten hallottam, mi történt, pedig már több mint tíz éve kamionozok külföldön és belföldön is. Az biztos, hogy szegény sofőrnek esélye sem volt kivédeni ezt az egészet, valószínűleg ideje sem volt észlelni a történteket, mert egy ilyenre senki nem számít. Ismeretlenül is őszinte részvétem a kolléga családjának
– magyarázta egy kamionosként dolgozó férfi.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy ki a felelős a történtekért, a nyomozás már gőzerővel folyik az ügyben, amelynek jelen pillanatban még nincsen gyanúsítottja.