Létrehozva: 2023.02.25.

Gyászol a Magyar Közút: hiába imádkozott érte az ország, Imre belehalt a sérüléseibe

Sajnos sem az ima ereje, sem az orvosok kitartó küzdelme nem segíthetett a fiatal férfin. Imre halálát a Magyar Közút jelentette be.

Több alkalommal is beszámoltunk arról a borzalmas balesetről, mely február 13-án történt a 76-os főúton Zalaegerszeg és Bagod között: egy arra haladó autós elcsapott egy elé kiugró szarvast, az állat pedig teljes erővel nekirepült a Magyar Közút szembe haladó járművének. A Transporter éppen a dolgozókat vitte munkába: totálkáros lett, Imrét pedig súlyos, életveszélyes fejsérüléssel szállították kórházba.

Magyar Közút baleset, fotó: Katasztrófavédelem
A baleset kikerülhetetlen volt  Fotó: Katasztrófavédelem

A fiatal férfiét rengetegen imádkoztak, ismerősök és ismeretlenek egyaránt. Sajnos azonban egyre rosszabb hírek ékeztek

"Nagyon rossz állapotban van szegény, nem is bíznak az orvosok a felépülésében. Már csak a csoda segíthet, hogy Imre túlélje. Óriási a baj, az operáció után a daganat nagysága miatt össze sem tudták varrni a fején a sebet. Kómában fekszik, a lányom fogja a kezét, de nem reagál semmire" – számolt be egy hete apósa a férfi állapotáról.

Péntek reggel hunyt el

Sajnos azonban a csoda nem jött, és bekövetkezett az, amitől mindenki tartott: Imre szervezete pénteken reggel feladta a küzdelmet. Haláláról a Magyar Közút közösségi oldala számolt be.

"Imre 2018-ban csatlakozott körmendi mérnökségünkhöz. A mindössze 35 éves kollégánk ambiciózus volt, érdekelte a technika, egyik munkagép kezelése sem állt tőle távol, rendkívül hasznos tagja volt társaságunknak. Munkatársaink csak Juniornak becézték, akivel nagyon szerettek dolgozni.
Itt is szeretnénk őszinte részvétünket kifejezni családja felé. Imrét társaságunk saját halottjának tekinti, hozzátartozóinak igyekszünk minden segítséget megadni, amit csak lehet" – olvasható közleményükben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bemutatta a TV2 a Hazatalálsz legújabb szereplőit - galéria

origo.hu

Berki Mazsi és milliárdos párja ismét fotót mutatott a luxusnyaralásukról - kép

hirtv.hu

Beteg javaslat egy liberális szenátortól

ripost.hu

Hátborzongató jóslatot mondott Iszet boszi

vg.hu

Lehallgatási botrány: az orosz külügyminisztérium beidézte a német nagykövetet

origo.hu

Kulcsár Edina is megszólalt a negyedik terhességéről

mindmegette.hu

10 fűszeres, krémes tészta recept, amiben a spagettié a főszerep

ripost.hu

Most érkezett: kényszerleszállást hajtott végre egy repülő Budapesten - ez történt

life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod (hirdetés)

life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Aljas módon verte át a netezőket a magyar tini, egy éven át nem bukott le

POLITIK

Ezek lesznek az új gyermekvédelmi törvénycsomag legfontosabb változásai

POLITIK

Neonácik életveszélyesen megfenyegették a XII. kerület alpolgármesterét

POLITIK

Ezer traktor Brüsszel utcáin, a gazdák haragja eléri az EU központját

NÍNÓ

Most érkezett: szörnyű baleset történt Debrecenben, egy ember meghalt

NÍNÓ

Nincsenek nyomok, angyalarcú lányt keres a rendőrség

NÍNÓ

Brutális balesetről jött hír, a magyar kézilabdások karamboloztak

NÍNÓ

Pánik a nyílt utcán, késsel hadonászva fenyegetőzött egy zavart alak