Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.01.13.
Módosítva: 2023.01.13.

"Muszáj volt megszúrnom" - ezzel védekezett a budapesti rendőrgyilkos

Muszáj volt és önvédelemből szúrt, ilyen és ehhez hasonló dolgokkal védekezett az őrjöngő férfi.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy csütörtökön éjjel egy őrjöngő férfi megsebesített három rendőrt, az egyiket közülük olyan súlyosan, hogy belehalt a sérüléseibe.

Rendőrgyilkosság
Fotó: Bors

A rendőrgyilkossággal kapcsolatban most újabb részletek láttak napvilágot. 

Egy szemtanú a Borsnak elmondta, először hangzavarra lettek figyelmesek, az első, figyelmeztető lövést még csak hallották, a második lövést viszont már látták is. Mint ismert, egy férfi be akart törni a szomszédjához, majd megkéselte a helyszínre érkező rendőröket. Az egyikük lábon lőtte a menekülő férfit, így sikerült elfogni. Baumann Péter r. főtörzsőrmester belehalt a sérüléseibe.

Miközben menekült a Savoya park felé, a síneken keresztül felfutott a peronra. Amikor meglőtték a lábát, azt láttam is, utána elesett a peronon és ott már csak ült, nagyon zavart állapotban volt. Nem tudta, hogy rendőrökkel van dolga, segítségért kiáltott nagyon sokszor. Mondta is, hogy hívjanak rendőrt…”

Utána mondta, hogy nem ő volt, hadakozott, hogy be akarják őt feketíteni. Mindenféle kifogásokkal élt. Mondta, hogy muszáj volt megszúrnia… és hogy csak önvédelemből szúrt

- mesélte lapnak a házban élő szemtanú.

Anita hozzátette, hallották, ahogy rendőrök folyamatosan felszólították a férfit, hogy maradjon a földön, ne meneküljön, ne mozduljon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: újabb halálos motorbaleset történt

NÍNÓ

Önkezével vetett véget az életének a szentesi nő feltételezett gyilkosa

NÍNÓ

Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség a Tiszai pályaudvarhoz: egy női holttest feküdt az úton

NÍNÓ

Felkavaró fejlemény: Ezt tudta meg a rendőrség az Aszódon talált holttestről

NÍNÓ

Látta valaki? Eltűnt a 12 éves Erik, keresi a rendőrség