RETRO RÁDIÓ

Gázszerelő okozott tüzet a kecskeméti társasházban – fotók

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 11. 06. 12:40

Nem sok híja volt, hogy nagyobb katasztrófa történjen.

A kerekegyházi szakember egy kecskeméti társasházi lakásban műszaki tervek alapján végezte a kéménybe kötött előző gázkészülék leszerelését és az új csatlakozásának kialakítását. A mérőóra utáni vezetékben ekkor már nem volt gáz, mivel a szolgáltató a korábbi gázórát műszaki hiba miatt leszerelte és a csonkokat golyóscsappal lezárta. A mérőóra előtti vezetékszakasz viszont továbbra is nyomás alatt állt, így ahhoz nem nyúlhatott volna.

Fotó: Ügyészség

Ennek ellenére a férfi elektromos fűrésszel elkezdte kettévágni, emiatt a vezetékből a konyha légterébe áramolni kezdett a gáz. Nem sokkal később a fűrész által keltett szikra következtében a mennyezet alatt felgyülemlett gáz robbanásszerű hang és lökéshullám kíséretében belobbant, majd fáklyaszerűen égni kezdett. Az ott lakó nő kiszaladt a lakásból és egy arra járó autóst intett le, hogy segítsen. Közben a szerelő is megpróbálta eloltani a tüzet, de nem járt sikerrel, sőt, közben a karján és az arcán másodfokú égési sérüléseket szenvedett.

Fotó: Ügyészség

A tűzben a berendezési tárgyak megolvadtak, a hőtől elszíneződtek, a csillár leszakadt, a konyhaablak meggyulladt és az üvege kitört. Az ablakon kiáramló és magasba törő tűz a felsőbb lakásokra, a lépcsőházon keresztül pedig a szomszédos lakásokba is könnyen átterjedhetett volna. A lángokat végül a kiérkező tűzoltók fékezték meg. A tűz következtében égéstermékek, füst, korom és toxikus égésgázok áramlottak a lépcsőház légterébe, amely veszélyeztette a lakókat.

Mindezek miatt az ügyészség a szerelőt közveszély gondatlan okozásával vádolja. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.