tóth gabi
Hazajönne Magyarországra a jelenleg a perugiai börtönben előzetes letartóztatásban ülő, gyermekgyilkossá vált anya.
Fellebbezni kíván az őt beszámíthatóvá nyilvánító orvosi bizottság által jegyzett szakértői vélemény ellen a gyermekgyilkossá vált Bradács Katalin. Egyelőre nem született jogerős ítélet, így az sem tudható, hogy Bradács Katalin végül börtönbe kerül, vagy pedig elmegyógyító intézetbe.
Több késszúrással végzett gyermekével
Azt viszont a Bors megtudta, hogy a volt pornószínésznő szeretné, ha Magyarországra szállítanák. Ennek érdekében felvette a kapcsolatot az egyik fővárosi kórházzal, ám az intézmény egy válaszlevélben arról tájékoztatta, hogy „a fogva tartottak pszichiátriai ellátásával jelenleg Magyarországon az IMEI (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet) foglalkozik”.
Mint arról a Bors többször beszámolt, Bradács Katalin és Juhász Norbert kapcsolata még a közös gyermekük születése előtt megromlott. Tavaly ősszel a bíróság egy ideiglenes végzéssel az apánál helyezte el a kétéves Alexet. Az anya a kötelezés ellenére nem adta át Juhász Norbertnek, hanem a kisfiúval együtt Olaszországba szökött. Ott végzett vele több késszúrással, a halott gyermeket pedig egy áruház pénztári futószalagjára fektette. A holttestről fotót is készített, hogy azt elküldje az apának, illetve több rokonnak és ismerősnek.
Elfordult tőle a nagyobbik fia
Az anya a börtönből rendszeresen levelet ír egy barátjának, ahogy ezt tette két nappal ezelőtt is. A négyoldalas, kézzel írt vallomásában részletesen ír a kisfiával való kapcsolatáról, a szörnyű tette előzményeiről, illetve a börtönkörülményeiről is. Az írásban kifejezett felhatalmazást ad a levél nyilvánosságra hozására: "Mikor lesz időd, küldd körbe az igazságot nyugodtan, az Alex és az én fényképemmel együtt" – írta.
"Az ügyészség 25 éves büntetést vagy életfogytiglant kér, pedig a vizsgálatok csak azért sikerültek jól, mert a börtönben rendszeresen szedek nyugtatót és hangulatjavítót" – magyarázta Bradács, akit nagyon bánt, hogy a nagyobbik, előző kapcsolatából származó fia nem hajlandó vele szóba állni.
"Két gyermekemet veszítettem el. A napom sírással, és másfél óra munkával telik.
Este a fél ágyat meghagyom Alexnek, hátha mellém fekszik.
Akkor is, ha meghalt. Én várom őt. Borzasztóan egyedül érzem magamat" – fogalmazott az anya, majd kitért rá, hogy neki már csak az édesanyja maradt, akinek viszont a kisgyermek apja nem hajlandó elárulni, hol temették el Alexet.
"A kisfiam szerette a virágokat, ezért szeretnék a sírjára ültetni rózsaszín és piros rózsát. Nekem azt sem engedték meg, hogy elbúcsúzzam tőle, az én kicsi fiamtól"– panaszkodott az anya. Katalin saját bevallása szerint a börtönben naplót vezet Alex számára, és már a negyedik füzetet kezdte teleírni.
Bocsánatért esedezik
"Vele együtt én is meghaltam. Bocsánatot szeretnék kérni a nagyobbik fiamtól, hiszen jó anyukája akartam lenni, de nem sikerült. Ezt pótoltam az én kicsi kincsemmel. Mindig énekeltem neki, hogy „Kincsem, kincsem, te vagy minden kincsem, nélküled semmim sincsen”. Minden napom merő fájdalom nélküle" – mesélte Katalin, és hozzátette: még képeslapot is készített Alexnek.
"Esküszöm, hogy soha nem akartam bántani a kisfiamat. Megegyeztünk, hogy 60 éves koromig együtt élünk. Eltartom, és mindent megkap, amit adni tudok neki. Rengeteget táncoltunk, és énekeltük, hogy „Egyszer egy királyfi”. 17-ig tudott számolni, és gyakran mondtam neki, hogy ő huncutka, én pedig szeleburdi vagyok. Mikor megjegyeztem, hogy rossz, mint az ördög, csak annyit mondott, hogy én pedig vicces" – áll a levélben.
Bors