RETRO RÁDIÓ

A háztetőkön menekült a rendőrök elől egy férfi Budapesten

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 29. 10:40

A gyanú szerint kizsebelte alkalmi ivócimboráját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság  kifosztás bűntett miatt folytat eljárást egy sátoraljaújhelyi férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint október 22-én 1 óra 30 perc körül a főváros VIII. kerületében elvette egy magatehetetlen férfi tárcáját - közölte a Police.hu. 

A nyomozás adatai szerint a markecoló egy utcasarkon szólította le a már akkor ittas férfit, aki még egy üveg sörre is meghívta őt. Amikor áldozata elaludt, újdonsült ismerőse elvette a tárcáját. A sértett körülbelül fél óra múlva tért magához​, majd bejelentést tett a rendőrségre.

rendőrség, sziréna, letartóztatás, bűneset, bűncselekmény, rendőrautó,
Fotó: Pixabay.com

A józsefvárosi rendőrök néhány órával később a Bérkocsis utcában találtak rá a feltételezett elkövetőre, aki egy háztetőn próbált elrejtőzni. Még ekkor is menekült, de a rendőrök a nyomában voltak, több háztetőn és társasházon keresztül üldözték, végül a Rákóczi úton fogták el. Az egyenruhások megtalálták nála az áldozata iratait és pénzét, amit lefoglaltak és jogos tulajdonosának visszaadtak. 

A 26 éves S. Alexet a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók kifosztás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették.

 


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.