NÍNÓ

Szerző Ripost

1 hónapja

Megrázó helyszíni fotók érkeztek a nagykanizsai halálos balesetről

Két személygépkocsi ütközött össze Zala megyében. A rendőrség teljes útlezárás mellett kezdte meg a helyszínelést.

Szerző Ripost

Teljes szélességében lezárták a 61-es főutat Nagykanizsa közelében, miután a helyszínen meghalt egy nő, aki autójával egy másik személygépkocsinak ütközött szombaton.

Fotó: Varga György

Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a baleset a 188-as kilométerszelvényben, a kisfakosi elágazó közelében történt.

A két frontálisan ütköző járművet a nagykanizsai tűzoltók áramtalanították, illetve biztosították a helyszínt a mentők kiérkezéséig.

Fotó: Varga György

Az MTI információi szerint a baleset során árokba borult személyautót egy 26 éves petriventei nő vezette, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A másik jármű vezetőjét könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

A rendőrök a balesettel érintett útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták, a forgalmat Nagykanizsa irányából a Kaposvári úti körforgalomnál visszafordítják, Pogányszentpéter irányából Kisfakos felé terelik - tájékoztatott a Rendőrség. 


 

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!