Létrehozva: 2022.06.10.
Módosítva: 2022.06.10.

Sokkoló részlet derült ki a buszba zárt négyéves Inez ügyében

A Tények információi szerint a sofőr tudhatott a kislányról, mégis bezárta a buszba.

Szerző rp

Még mindig nincs túl az életveszélyen az a négyéves kislány, akit szerdán 8 órára bezártak egy buszba Tomajmonostoron. Óvodába vitte a busz a gyereket, majd, amikor mindenki leszállt, a kislány valamiért fent maradt. A polgármester eljárást indított a sofőr ellen, aki mint kiderült, hogy csak helyettesített. A sofőr akár évekre börtönbe kerülhet.

A Tények úgy tudja, hogy két nyolcadik osztályos tanuló szólt a sofőrnek, hogy még a buszon van egy gyerek, de a férfi továbbment, majd leparkolt, és a buszba zárta a négyéves Inezt.

Információik szerint az óvónő délelőtt 10 órakor egy telefonos applikáción üzenetet küldött az édesanyának, majd később hívta is, de egyik értesítést sem kapta meg. A kislány 8 órán keresztül volt a csaknem 50 fokosra felhevült buszban. Úgy tudják, 1 órán keresztül küzdöttek a mentősök a helyszínen a kiszáradt, magatehetetlen Inez életéért, végül mentőhelikopterrel szállították kórházba. Azóta is az intenzív osztályon kezelik.

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott