RETRO RÁDIÓ

Ilyen trükkel fosztotta ki áldozatait az ötvenéves debreceni asszony

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 21. 19:40

Gyógyszerek is szerepet kaptak a lopásban.

Három nagyon hasonló bűnüggyel találkoztak a rendőrök Debrecenben. Mindhárom esetben férfiak az áldozatok, akik nem tagadták, hogy előtte ittak, és emiatt teljesen elvesztették emlékeiket arról az estéről, amikor minden pénzük eltűnt.

Fotó: police.hu

Két férfi magatehetetlenségről is beszámolt, egyikőjük csak elaludt egy padon. Az utolsó emlékük mindhármuknak ugyanaz: egy középkorú nő, aki beszélgetésbe elegyedett velük. A nyomozók azonnal elkezdték felkutatni az ismeretlen asszonyt, tanúkat hallgattak meg, és egy toxikológus is segített nekik kideríteni, mitől lettek olyan magatehetetlenek a férfiak. A vizsgálatokból ugyanis világossá vált, hogy erős nyugtatókat csempésztek a két férfi italába.

Időközben a rendőrök rátaláltak az ötvenéves nőre, akivel kapcsolatba lehetett hozni mindhárom esetet. Két férfit ő nyugtatózott be, a harmadiknál pedig csak kihasználta, hogy az elaludt – olvasható a rendőrség közleményében, amely szerint a férfiaktól az összes pénzüket ellopta a trükkös tolvaj.

Kihallgatásán a nő mindent tagadott, a nála talált gyógyszereket pedig betegségeire fogta. A rendőrség tovább vizsgálódik, mivel más hasonló bűncselekményekhez is köze lehet az asszonynak. A rendőrök vasárnap vették őrizetbe az elkövetőt, a Debreceni Járásbíróság pedig most elrendelte a letartóztatását.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.