Létrehozva: 2022.05.25.

Gyerekrablási kísérletekről beszélnek a diósdiak

Már több gyermekkel szemben is fenyegetően lépett fel egy fehér furgonból kiszálló kopasz, izmos alak. Összefogtak a diósdi szülők, akik a rendőrséget, polgárőrséget és a polgármestert is felkeresték.

Rettenetesen megijedtek a diósdi szülők, miután kiderült, hogy már több gyermeket is megrémisztett egy fehér furgonos, kopasz férfi. Az szerencsére nem derült ki, hogy pontosan mi volt a célja, mert a gyerekeknek sikerült elszaladnia. Az első esetet egy édesanya osztotta meg egy zárt Facebook-csoportban, leírása alapján pedig más édesanya is jelentkezett, akinek csemetéjével ugyanaz megtörtént, az autó és a férfi kinézete is egyezett.

„A Szent Gellért utca végén a fiam egyedül sétált, amikor egy fehér "dobozos" autó lelassított mellette a szűk utcában, a benne ülő férfi hosszasan bámulta őt. A fiam félreállt, hogy elengedje az autót, de az megállt, és kiszállt belőle a vezetője, egy kopasz, alacsonyabb, de elmondása szerint nagyon izmos férfi. Mivel az autóval kicsit keresztben állt meg a szűk utcában, elzárta az utat a másik irányba. A fiam az autótól pár méterre állt és épp meg akarta kérdezni, hogy segíthet-e valamiben, amikor látta, hogy a férfi fenyegetően közelít felé. Hátrált pár lépést, mire a férfi még közelebb lépett felé. A fiam nagyon megijedt, és elkezdett futni a Szabadság útra, de a férfi szaladt utána – számolt be az édesanya, akinek talpraesett gyermeke azonnal édesapját hívta mobiltelefonján, és szerencsére egy fiatal párba botlott, akik hazakísérték. 

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Az édesanya azonnal bejelentést tett a rendőrségen. Pár nappal később egy másik édesanya megdöbbenten jelezte, hogy gyermekeitől ugyanezt a történetet hallotta. „Stimmel a fehér furgon, és a pasas leírása is, múlt héten, és előtte két héttel is erről számoltak be a gyermekeim” – írta a másik édesanya, aki szintén azonnal bejelentést tett a rendőrségen, és a polgárőrséget és polgármestert is felkereste.

A szülők persze reménykednek a hatóság közbenjárásában, de most leginkább a közösség erejében bíznak, és remélik, hogy a diósdiak elkezdenek figyelni egymásra.

A városban közben más, nem ennyire nagy volumenű bűnesetek is történnek, valakik úgy tűnik viráglopásokra szakosodtak. A helyiek elmondása szerint autókkal járják a környéket, majd hirtelen megállnak, és a házak elé kitett balkonládákat, kaspókat viszik a virágokkal együtt.

Diósd polgármestere, Spéth Géza közleményt adott ki az ügyek kapcsán. „Kedves Diósdiak! Az elmúlt napokban több bűncselekmény történt a településen, amely indokoltan jelentős aggodalmat váltott ki valamennyiünkben. Tájékoztatom a lakosságot, hogy felvettem a kapcsolatot az Érdi Rendőrkapitányság vezetőjével és kértem azonnali intézkedését, valamint a fokozott rendőri jelenlétet. Az esetekkel kapcsolatos tudomásunkra jutott információkat továbbítottuk részükre. A közbiztonság javítása kiemelt céljaink között szerepel. Ígéretünkhöz híven a város térfigyelő rendszerének kiépítése folyamatban van, várható üzembe helyezése rövid időn belül várható! Addig is figyeljünk egymásra, egymás értékeire!” - írta a polgármester.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak