Létrehozva: 2022.04.23.

A Dunában találták meg az eltűnt édesanya holttestét

Nagypéntek utáni szombaton távozott II. kerületi albérletéből a 37 éves nő, később a rendőrség találta meg a holttestét.

Nagypéntek utáni szombaton kezdték el keresni a 37 éves P. Zsófia Máriát. A 37 éves eltűnt édesanya albérletéből távozott ismeretlen helyre, és miután nem adott magáról életjelet a rendőrségen is bejelentették eltűnését, és az interneten is rengetegen megosztották a kereséséről szóló posztot.

Napokkal később, az egyik internetes zárt csoportban jelezte egy ismerőse, hogy az édesanyát holtan találták. Lapunkkal a rendőrség azt közölte, hogy „a rendőrök április 17-én egy 37 éves nő holttestét azonosították. A rendőrség a haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.” Ez azt jelenti, hogy vagy baleset, vagy öngyilkosság okozta a halált, idegenkezűség nem merült fel. 

Fotó: Pixabay

A jól szituált édesanya eltűnése, majd halála teljesen érthetetlen: a nő évekig külföldön élt és dolgozott, nemrég költözhetett haza a fővárosba. 

A nő korábban a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre járt, az intézmény öregdiákjainak csoportjában is téma volt Zsófia eltűnése, majd halála. Ott több kommentelő azt írja, az elmúlt években sok egykori pázmányos lett rákos, akadt olyan is, aki öngyilkos lett, vagy eltűnt, de az egyetem korábbi diákjai között a depressziósok száma is megugrott. Az elképesztő találgatásoknak annyi alapja biztosan van, hogy a Pázmány campusa egy szovjet katonai laktanya helyén épült, a telek korábban száz évig katonai tábor volt. Ma már csak a faleveleket fújja a szél az elhanyagolt épületek között, az ikonikus campust ugyanis Budapestre költöztették, és 2020-ban véglegesen felszámolták a Makovecz Imre által tervezett épületegyüttest.


Van segítség, ha depressziós valaki

Magyarországon működik éjjel-nappal ingyenesen hívható telefonszolgálat a 116-123-as és a 06 80 810-600-as telefonszámon, utóbbi 0-24h folyamatosan üzemel, hívható vezetékes telefonról és mobilról egyaránt 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak