RETRO RÁDIÓ

"Elviselhetetlen a hiánya" - Kétségbeesetten keresi elrabolt kislányát Levente

"Elviselhetetlen a hiánya" - Kétségbeesetten keresi elrabolt kislányát Levente
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2022. 03. 16. 09:00
Frissítve2022. 03. 16. 09:23

Milliókat ad annak, aki segít Fanny megtalálásában.

Képtelen beletörődni egy Svédországban élő magyar édesapa, Csulak Levente, hogy a szeretett kislányát már csaknem két éve elrabolták tőle. Az akkor mindössze 9 éves Csulak Fannyt az anyja vitte magával ismeretlen helyre 2020 nyarán, azóta pedig Levente semmit nem tud róluk. A gyermeket az Interpol is körözi világszerte, a férfi viszont már képtelen tétlenül várakozni, ezért fontos döntést hozott.

Kétmillió-kétszázötvenezer forintos nyomravezetői díjat ajánlok fel annak, aki a kislányom felkutatását közvetlenül elősegíti, illetve olyan információval szolgál akár névtelenül, ami a megtalálását eredményezi. A föld nem nyelhette el őket, remélhetőleg nem esett bántódásuk sem, így valahol élniük kell. Bízok benne, hogy valaki, akár a szomszédok, vagy az utcabeliek felismerik és legalább a magas összeg hatására segítenek

 – mondta bizakodva a Blikknek Levente. 

Fotó: Interpol

A 43 éves férfi 1990 óta Svédországban lakik, a gyermeke anyjával, Mónikával kilenc évet éltek együtt, össze is házasodtak. Csupán két év telt el Fanny születése után, amikor a kapcsolatuk megromlott, és különváltak útjaik. Eleinte heti váltásban töltötte az időt a szüleinél a kislány, az eltűnésének idején a nyári vakáció miatt egy hónapot volt az édesanyjánál. Kiderült: kámforrá válásuk után egy hónappal biztosan Magyarországra utaztak, ugyanis egy Fejér megyei településen a koronavírus miatt házi karanténba kerültek a nő egyik ismerőse házában. De mire a rendőrök odaértek volna, felszívódtak.

"Mónika apjával rendszeresen beszélek telefonon, legutóbb néhány hete hívtam fel. Azt gyanítom, hogy a Székesfehérváron élő szülei tudják, hogy hol bujkálnak a lányommal, de hiába kérlelem, nem mondják el. Rendszeresen járok haza Magyarországra kocsival és egyik határon sem állítanak meg, így sajnos őket is hiába körözik, bárhol lehetnek" – magyarázta az aggódó apuka, akinek rettenetesen hiányzik a kislánya.

"Többször álmodtam, hogy Fanny hazajött hozzám. Elviselhetetlen a hiánya, hogy nem tudok beszélni hozzá, és nem tudom átölelni sem. Borzasztóan nehéz, de közben az életnek mennie kell tovább. Hatalmas nagy a hiánya, de nem adom fel" – tette hozzá. 

Az eltűnés óta a svéd bíróság az édesapának ítélte a kislányt, önálló felügyeleti joggal ruházta fel.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.