Létrehozva: 2022.01.02.

Már öt halálos áldozata van az újévi tapolcai horrorbalesetnek

A lesújtó hírt a település polgármestere jelentette be a város hivatalos közösségi oldalán.

Szerző Doris

Ahogyan arról korábban a Ripost is beszámolt, egy vonat és egy személygépkocsi ütközött össze a 7345-ös számú úton Tapolcánál. Az ütközés miatt négyen meghaltak, egy fiatal lányt pedig mentőhelikopterrel kórházba szállítottak. Tapolca polgármestere közölte, hogy a 17 éves lány, akit súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak, életét vesztette.

Fotó: MTI/ Varga György

Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere a város hivatalos közösségi oldalán azt írta: az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak.

„Kint jártam a helyszín közelében, a rendőrségi zárásnál, sokkoló és megrendítő látvány fogadott. Az áldozatokat azonosítják, a rendőrségtől kapott információk szerint sümegi és csabrendeki lakosok voltak”

– írta közösségi oldalán a város polgármestere.

Mint később kiderült, az áldozatok között volt a 19 éves Iván Gergő, a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapatának tagja.

FRISSÍTÉS: Közben cáfolták a polgármester értesüléseit, a kórházban lévő lány életben van. Nagy Lajos, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója vasárnap délelőtt az MTI-vel azt közölte: a fiatal nőt az intézményben kezelik.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben